PASO-jubileum a Müpában nagyzenekari köntösben

Kultúra, 2018.10.17

Legnagyobb slágereiből válogat, de ritkán játszott dalait is előveszi, mindezt nagyzenekarra hangszerelve a 15. születésnapját október 31-én a Müpában ünneplő Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO).

"Négy hangszerelő dolgozott a dalok átiratán, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben szvinges, dzsesszes, funkos, drum'n'bass-es hangulat lesz. A mi három fúvósunkhoz tíz további csatlakozik a koncertre, ők több big bandből érkeznek, nagy részük már játszott, illetve helyettesített nálunk" - mondta KRSa (Tóth Kristóf), a PASO frontembere az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

A PASO Big Band című esten két vendégvokalista is közreműködik, a dalokat Subicz Gábor, Meleg Tamás, Lukács Gábor és Csejtei Ákos hangszerelte át.

Mint KRSa felidézte, a PASO alapvetően karibi zenéket játszik, a skából indulnak ki, amely az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején Jamaicából elindult, a dzsessz és a helyi mento keveredéséből kialakult könnyűzenei műfaj. A magyar zenekar ezt egészíti ki a hazai zenei háttérrel, benne a magyar népzenével.

A csapat 2003 tavaszán alakult, olyan fővárosi, már nem létező klubokból indult, mint a Kultiplex és a Vörös Lyuk. 2008-ban már a Sziget nagyszínpadán zenéltek, de felléptek például a holland Lowlands, a szerb Exit, a spanyol Iboga, a horvát Skaville vagy a német This Is Ska fesztiválon is.

Eddig öt stúdióalbumot jelentettek meg (Budapest Ska Mood - 2005; The Return of the Pannonians - 2007; Feel the Riddim! - 2009; Lovemonster/Lost in Space - 2012; Ghost Train - 2016), az első négyet kiadta az Egyesült Államokban a ska zenére specializálódott Megalith Records, a legutóbbit pedig Európában a német Rocking Records. A PASO a ska legnagyobb sztárjaival zenélt együtt, így Victor Rice-szal, Dr. Ring-Dinggal, a Skatalitesszal, a Toastersszel és a New York Ska-Jazz Ensemble-lal.

A PASO jelenlegi tagjai: KRSa (Lord Panamo) - ének; Mr. P (Benkő Dávid) - Hammond orgona, billentyűs hangszerek, vokál; Koós-Hutás Áron - trombita; Mr. Vajay (Vajay László) - harsona; Luki (Lukács Gábor) - szaxofon; Laca (Nagy László) - gitár; Csakikapitány (Csáki Zoltán) - gitár; Dr. Strict (Pozsgai Vince) - basszusgitár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!