Pénteken premierrel nyit újra a Pesti Magyar Színház

Kultúra, 2020.09.16

Több mint fél év után William Shakespeare Rómeó és Júliájával nyit újra a Pesti Magyar Színház, a darabot szeptember 18-án mutatják be Eperjes Károly rendezésében.

"Előadásunk célja: bevezetés a szerelembe, a létezés fő misztériumába, amelytől megdicsőül a mindenkori ifjúság és elutasítja az értelmetlen halált" - olvasható a teátrum szerdai közleményében.

"A rendező, Eperjes Károly hitvallása szerint amikor az ember arra veszi a bátorságot, hogy megmondja, mi a jó és mi a rossz, akkor könnyen összekeveredhetnek a humán és az isteni értékek. Ezért alkotótársaival együtt mind az elemző, dramaturgiai munkafolyamatokban, mind a színpadi rendelkező próbákon arra törekedett, hogy pontosan megmutassa, visszaadja, ne pedig újraértelmezze a drámát" - írják a beharangozóban.

A korhű díszletek között, reneszánsz jelmezekben játszott előadás szerelmespárját a 17 éves Kelemen Hanna és a 19 éves Góg Tamás, illetve a másik szereposztásban Kovács Panka és Kocsis Gábor alakítja. Az előadás főbb szerepeiben többek között Eperjes Károlyt, Bölkény Balázst, Szurcsik Ádámot, Tahi Józsefet, Pavletits Bélát és Haumann Mátét láthatja a közönség. A díszleteket Székely László, a jelmezeket Rátkai Erzsébet tervezte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!