Pénteken kezdődik a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál

Kultúra, 2017.11.23

Kortárs irodalmi adaptációra épülő produkciókat láthat a közönség a 3. Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztiválon november 24. és 26. között a budapesti RS9 Színházban.

A fesztivált az RS9 Színház a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Alapítvánnyal közösen rendezi meg az öt évvel ezelőtt elhunyt Vallai Péter színművész emlékére. A fesztivált Kőváry Katalin rendező, a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Alapítvány elnöke nyitja meg pénteken. Az eseményen David Yengibarian harmonikaművész játszik.

A pályázatok közül az előzsűri 11 produkciót válogatott be a fesztivál versenyműsorába - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Idén is szakmai zsűri ítéli oda a 300 ezer forinttal járó Vallai Péter-díjat, a 200 ezer forinttal járó második, illetve a 100 ezer forintos jutalommal járó harmadik díjakat. A fesztiválon idén is lesz közönségszavazás, a nézők az előzetesen vagy a helyszínen megvásárolt jegyükkel szavazhatnak az általuk legjobbnak tartott produkcióra. A közönségdíj értéke 50 ezer forint.

A zsűri tagja Kőváry Katalin rendező, Turbuly Lilla kritikus és Horváth János Antal költő, dramaturg, drámaíró.

A fesztivál célja - az előző évekhez hasonlóan - a kortárs irodalom és előadóművészet kapcsolatának erősítése, és ezáltal Vallai Péter művészi örökségének ápolása. A pályázatra elsősorban kortárs lírai és prózai művek feldolgozását várták maximum 60 perces időtartamban, műfaji megkötés nélkül.

Vallai Péter színművész a hazai, kortárs előadóművészet kiemelkedő alakja volt. Számos magyar költő és író műve az ő előadásában maradt fenn a színházi emlékezet számára. Petri György "hangja", Esterházy Péter "tolmácsa", irodalmi estek, könyvbemutatók állandó fellépője volt. Dobay Dezső kezdeményezésére 2013-ban létrehozták a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Alapítványt, ezzel egy időben nyílt az RS9 Színházzal szerves egységben működő RS9+ Vallai Kert - olvasható a fesztiválról a színház honlapján.

A fesztivál műsorán pénteken Kemény Gabriella A kólásüveghez öltözött lány dala, valamint Bornai Tibor Gondolkodom, tehát dalok című produkciója szerepel.

A szombati programban a Strófa Trió, Bertóti Johanna, az Affér Társulat és a TÁP Színház produkciója található meg. Vasárnap a Katáng Zenekar előadása, a Vörösmarty Színház és az Átrium közös produkciója, a Teatro Produkciós Iroda, valamint Koroknai Zsolt és Ladjánszki Márta, továbbá a Kezeslábas Bábszínház előadása látható.

A fesztivál részletes programja az RS9 Színház honlapján, a http://rs9.hu/iiivallai/ linken található meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!