POSZT - Vidnyánszky Attila: nem szabad megkérdőjelezni a fesztivál fontosságát

Kultúra, 2017.06.13

A Nemzeti Színház igazgatója szerint a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) a szakma rendkívül jelentős eseménye, amelynek fontosságát nem szabad megkérdőjelezni.

Vidnyánszky Attila Pécsen az MTI-nek nyilatkozva kifejtette: ezzel ellentétes elképzelések néhány évente felröppennek a színházi szakma "egy nagyon-nagyon szűk részéről", amely "folyamatosan bántja és szidja" a POSZT-ot.

Úgy vélekedett: az elmúlt évben a pécsi találkozónak köszönhetően a színházi szakma egymással ritkábban egyeztető képviselői az egész művészeti ág lényegét érintő kérdésekről is eszmét cseréltek. Meglátása szerint az idei POSZT arról szól, hogy "újra normalizálódjon a hangulat a szakmán belül".

Vidnyánszky Attila a nézeteltérések eredetére, 2008-2009-re visszautalva felelevenítette: akkoriban kiinduló vita volt, hogy vajon a színházi szakma elinduljon-e a projektalapú létezés felé, vagy megmaradjon az immár másfél évszázada kiépített, társulatokkal működő kőszínházi struktúra. Utóbbiról leszögezte: mindent el kell követni annak érdekében, hogy ezt generációról generációra átmentsék, mert - mint fogalmazott - a társulattal működő teátrum a legértékesebb színházi forma.

A Nemzeti Színház direktora a kaposvári és nyíregyházi színházfelújítást is példaként említve hangsúlyozta: a szakmában egyetértés van arról, hogy szükséges a teátrumi épületek infrastrukturális fejlesztése. Ugyancsak konszenzus uralkodik a színészképzés helyzetének normalizálásáról és arról is, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek új épületre van szüksége - tette hozzá.

A POSZT-ra visszatérve leszögezte: abban is egyetértés van, hogy kell a szakmának egy országos színházi találkozó, és Pécs annak jó helyszíne.

Mint felidézte, négy-öt évvel ezelőtt éppen ő maga volt az egyik élharcosa annak az elképzelésnek, hogy újra vándorfesztivállá tegyék a POSZT-ot. "Most azt látom, azoknak lett igazuk, akik végig azt képviselték, hogy próbáljuk meg Pécsett újragondolni" a fesztivált - fogalmazott.

A Nemzeti Színház a Részegek című darabbal, valamint a Gyulai Várszínházzal közös produkcióval, Shakespeare III. Richárd című királydrámájával szerepel a június 17-ig tartó POSZT versenyprogramjában. Vidnyánszky Attila szerint mindkét produkció "a világ bármelyik színházi találkozóján megállná a helyét".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!