Provanszi, afrikai, csángó és cigány népzenei dallamok a Kaláka Fesztiválon

Kultúra, 2018.06.20

Provanszi, afrikai, csángó és cigány népzenei dallamok is felcsendülnek a 39. Kaláka Fesztiválon Egerben június 28. és július 1-je között - mondta el Gryllus Dániel, a Kaláka Együttes vezetője az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Jövő szombaton Michel Montanaro, Baltazar Montanaro-Nagy és a Szirtes Quintet öt tételből álló, költészet inspirálta zenedarabot adnak elő, amelyben provanszi, olasz, török, mediterrán, afrikai és magyar dallamok is megszólalnak - fűzte hozzá.

Elmondta: a koncerten kívül Nagy Niké festőművész kiállításának megnyitóján is hallhatják a látogatók a Montanaro duót.

Emellett a Misztrál zenekar kíséretével a Bródy Sándor Könyvtárban Dsida Jenő, az angyalarcú költő címmel kiállításmegnyitóra is sor kerül jövő pénteken - tette hozzá.

Az egri vár rekonstrukciós munkáinak előkészületei miatt az eseménynek ezúttal Eger történelmi belvárosa ad majd otthont, ahol a Kaláka együttes mellett fellép Szirtes Edina Mókus, a Zurgó együttes, a Besh o droM, a Barrio Latino, Sebestyén Márta, Andrejszki Judit, a Hungarian FolkEmbassy, Petruska, a Cimbaliband, a Kerekes Band, a Budapest Klezmer Band, valamint Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!