Rekordszámú tétel a Nagy Tokaji Borárverésen

Kultúra, 2018.02.22

Minden eddiginél több tétel kerül kalapács alá április 21-én a tokaji zsinagógában a Tokaji Borlovagrend által idén hatodik alkalommal meghirdetett Nagy Tokaji Borárverésen.

Az aukción hagyományosan olyan különleges tokaji tételekre lehet licitálni, amelyekhez a piacon más módon nem lehet hozzájutni - mondta el a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Laurent Comas, a Tokaji Borlovagrend tanács tagja.

Mint hozzátette, az árverési listán rekordszámú tétel: 24 termelőtől 31 bor szerepel, 70 millió forint összesített becsértékkel. Egy tétel a száraz boroknál egy gönci hordó, az édes tételeknél fél vagy egy gönci hordó, míg az esszenciáknál 10 liter.

Az aukcióra szánt borok válogatását Mészáros Gabriella nemzetközi borszakértő végezte a Master of Wine és Master Sommelier címekkel is rendelkező Ronn Wieganddal.

Mészáros Gabriella beszámolója szerint idén a korábbinál lényegesen több borból tudtak válogatni. Minden tételt többször is visszakóstoltak, hogy az árverésen licitálók biztosak lehessenek a megszerzett tétel minőségében.

Nem csupán friss hordómintákra lehet azonban licitálni, hanem már lepalackozott tételekre is, noha ebben az évben is ezek lesznek kisebbségben - hívta fel a figyelmet Mészáros Gabriella, hozzátéve: a licitálók mind a száraz, mind az édes kategóriában nagyon izgalmas tételekre számíthatnak, köztük több, a borárverésen most debütáló pincészet boraira.

Laurent Comas elmondása szerint a borárverésen magyar és külföldi gyűjtők, kereskedők, étteremtulajdonosok egyaránt licitálni szoktak.

Samuel Tinon, a Tokaji Borlovagrend alelnöke hozzáfűzte: a borlovagrend nemzetközi hálózatának és az elmúlt fél év reprezentációs aktivitásának köszönhetően (Varsóban, Londonban, New-Yorkban és Washingtonban jártak), idén először egyszerre lehet licitálni élőben Tokajban és ugyanabban az időpontban a világhírű Londoni Pall Mall 67 klubban. Jövőre tervezik az Egyesült Államokkal való élő árverési kapcsolatot is.

Laurent Comas kiemelte, hogy az árverés mindenekelőtt a tokaji borok nemzetközi hírnevének fenntartását és márkaépítését segíti, és mára a borvidék megkerülhetetlen eseményévé vált.

Az aukció célja, hogy bevételével segítse a Tokaji borvidék fejlődését, és így a borlovagrend képes legyen akár önállóan olyan projekteket megvalósítani, amelyek más forrásból nem vagy nehezebben jöhetnének létre: borászati tanulmányi ösztöndíjakat, fejlesztéseket és a borturizmust elősegítő eszközöket, megoldásokat.

A Nagy Tokaji Borárverés programjai már április 20-án megkezdődnek, és április 22-ig tartanak. A kísérő rendezvényekről és az aukción szereplő borokról az érdeklődők a www.tokajiborlovagrend.hu honlapon tájékozódhatnak részletesen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!