Rétvári: a magyar népmesék az európai kultúrát erősítik

Kultúra, 2018.09.28

Azért fogjuk a magyar nemzeti kultúrát erősíteni, mert ha bármi elvész a magyar népmesekincsből, az európai kultúra lesz ezáltal szegényebb - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a tatabányai NépmesePont megnyitóján pénteken.

"Aki ezt nem értékeli, az az európai kultúrát teszi gyengébbé, ezzel teret nyit annak, hogy bármilyen más civilizáció, vagy kultúra elfoglalja annak a nemzeti, keresztény kultúrájú európai civilizációnak a helyét, amelyben mi élünk és élni szeretnénk" - fogalmazott Rétvári Bence.

A miniszterhelyettes hozzátette, a budapesti Mesemúzeum sikerét látva az országban összesen 14 helyen nyílik NépmesePont, melyek fenntartását a kormány három évig vállalja.

Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke elmondta, a közös mesélés bővíti a gyerekek kifejezésmódját, segíti érzelmi intelligenciájuk fejlődését. A mesék érzelmi stabilitást adnak, így a később könnyebben fel lehet dolgozni a felnőttkor jó és rossz élményeit.

A tatabányai NépmesePontot nyolcvanmillió forintból alakították ki a megyeszékhely bánhidai városrészében található Puskin Művelődési Házban.

A kormány EU-s forrásból kormány csaknem 1,2 milliárd forintot különített el a magyar népmesekincs továbbadását és a gyerekek kompetenciafejlesztését szolgáló NépmesePontok létrehozására, egy-egy intézmény 30 millió és 80 millió forint közötti összegre pályázhatott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!