Sarah Brightman karácsonyi koncertet ad Budapesten

Kultúra, 2017.06.17

Karácsonyi koncertet ad Sarah Brightman angol szoprán énekesnő december 20-án a Papp László Budapest Sportarénában - közölték a szervezők az MTI-vel.

A művész 13 év után lép ismét színpadra Magyarországon a Royal Christmas Gala elnevezésű produkcióval a több mint 10 millió eladott albumot jegyző Gregorian énekegyüttessel közösen. A koncerten Sarah Brightman számos vendégművésszel együtt hagyományos karácsonyi dalokat ad elő nagyzenekari kísérettel.

A Sarah Brightman 30 éves karrierje alatt mintegy 32 millió albumot adott el, több mint 180 arany és platina lemezzel büszkélkedhet. Az 56 éves szoprán az egyetlen olyan művész a világon, akit két olimpián is felkértek, hogy adja elő a sportesemény hivatalos himnuszát, mindezt világszerte összesen 7 milliárd néző előtt.

Pályájának kiemelkedő momentuma az Andrea Bocellivel közös fellépés-sorozata, a Time to say goodbye, de nevéhez fűződik az Operaház fantomja című darabban Christine szerepe, amelyet egykori férje, Andrew Lloyd Webber kifejezetten az ő számára írt - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!