Shyamalan folytatja a Széttörve című pszichothrillert

Kultúra, 2017.02.06

    Los Angeles, 2017. február 06., hétfő - M. Night Shyamalan, az amerikai mozikban harmadik hete nagy sikerrel futó Széttörve című pszichothriller rendezője a Twitteren jelentette be, hogy folytatja a produkciót.

"Már van egy 11 oldalas vázlatom a következő filmemről. Nem mondhatom el, hogy mi az, de ha láttátok a Széttörve című filmet." - írta az indiai származású rendező a mikroblogon.

A Széttörve egy olyan ember portréját rajzolja meg, akinek 23 személyisége van. A film a bemutatása óta eltelt csaknem három hét alatt Észak-Amerikában 98,7 millió dollárt (28 milliárd forintot) keresett a mozikban.

Bár hivatalosan nem jelentették be a film folytatását, a Pittsburghben élő filmes nyilatkozataiból kiderült, hogy eleve egymáshoz kapcsolódó történetű produkciókban, esetleg filmsorozatban gondolkodott, így fogott bele a Széttörve megírásába is - írta a Variety.com.

Shyamalan az amerikai médiában elmondta, hogy a Széttörve című filmet A sebezhetetlen című, 2000-ben bemutatott filmje folytatásának tekintette. Meg is jelenik benne A sebezhetetlen sztárja, Bruce Willis, aki ezúttal saját magát alakítja.

A Széttörve 9 millió dolláros (2,6 milliárd forintos) költségvetésből készült. A főbb szerepekben James McAvoy, Anya Taylor-Joy és Haley Lu Richardson látható.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!