Spanyolországi turnéra indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Kultúra, 2018.04.17

Spanyolországi turnéra indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar: április 17. és 25. között három koncertet adnak Gironában, Barcelonában és Madridban Kovács János karmester vezetésével.

Az első hangverseny vasárnap az Auditori de Gironában csendül fel, másnap a barcelonai L'Auditoriban, április 25-én pedig a madridi Auditorio Nacionalban lépnek színpadra a Nemzeti Filharmonikusok - közölte az együttes kedden az MTI-vel.

A turné programja a szerdai budapesti hangverseny műsora, amelyen Mozart Esz-dúr szimfóniája, a c-moll adagio és fúga, valamint a Requiem hangzik el. A zenekart a turnéra magyar szólisták, Zemlényi Eszter szoprán, Gál Erika alt, Horváth István tenor és Kovács István basszus is elkísérik. A koncerteken közreműködik a Cor Madrigal kórus, amelynek karigazgatója Mireaia Barrera.

Az együttes legutóbb tavaly februárban járt Spanyolországban az Agencia Camera ügynökség meghívására, akkor a zenekar Kovács János dirigálásával négy hangversenyt adott Haydn, Mozart és Schubert egy-egy művéből.

A magyar közönség a Nemzeti Filharmonikusok itthon maradó tagjaival április 23-án a Mátyás-templomban találkozhat, ahol Bach h-moll miséjét adják elő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!