Székely gyermekek adtak adventi műsort az Országházban

Kultúra, 2019.12.12

Székely gyerekek, az Oklánd gyermekcsoport és a Berde Mózes Unitárius Gimnázium tagjai adtak adventi betlehemes műsort csütörtökön az Országházban.

A történelem során az anyaország és Erdély is sok vihart élt meg, Erdély azonban még mindig őrzi kincseit. Ezekből a kincsekből hoztak most a homoródoklándi és székelykeresztúri fiatalok - mondta el köszöntőjében az Országgyűlés elnöke.

Kövér László emlékeztetett arra, a betlehemre lehet úgy is tekinteni, mint hagyományra, szép történetre, amely veretes szavakkal meséli el mindazt, amit őseink hittek, s amelyek szerint berendezték az életüket. Mint hozzátette, a "hitben élők" számára azonban a betlehem tanúságtétel a szerető Istenről, az összetartozásról és arról, hogy a család Istentől megáldott dolog.

Kelemen Levente homoródoklándi unitárius lelkész hangsúlyozta: miként a szent családnak karácsony éjszakáján, úgy a 2004. decemberi népszavazás idején a határon túli magyarok számára sem volt hely a hazájukban, hiába őrizték magyarságukat mintegy száz éven át. Akkor indult el a Tiszteletbeli Székely Mozgalom, amely "sokat tett azért, hogy sokan másként gondolkodjanak", de maradt még tennivaló - fogalmazott Kelemen Levente.

A homoródmenti Oklánd gyermekcsoport adventi műsorát a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium ének- és zenekara kísérte az Országház Kupolacsarnokában.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!