Szentmisével és hangversennyel emlékeznek Kodály Zoltán születésének 135. évfordulójára

Kultúra, 2017.12.13

Ünnepi szentmisével és hangversennyel emlékeznek Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulójára szombaton, a magyar kórusok napján a Váci Székesegyházban - közölte a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) az MTI-vel.

A szentmisét Beer Miklós megyéspüspök mutatja be. A szentmisén a Váci Székesegyházi Kórusiskola és a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa előadásában Kodály Magyar Mise című műve és adventi motetták szólalnak meg Varga László, a váci székesegyház karnagya és Verbay Zsuzsanna karvezető vezényletével. Közreműködik Verbay Zsolt székesegyházi orgonista.

A hangversenyen Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnökének köszöntője után Kodály Adventi ének és Szép könyörgés, valamint Jacob Arcadelt Ave Maria, Anton Bruckner Locus iste és Knut Nystedt Laudate Dominum című darabja hangzik el a Győri Pedagógus Énekkar tolmácsolásában, Katona Tibor vezényletével. Kodály Missa Brevis című műve Duba Szilvia és Szarka Emília (szoprán), Heim Mercedes (alt), Komáromi Márton (tenor) és Klézli János (basszus), Bednarik Anasztázia orgonaművész, valamint a Ciszterci Szent Alberik Kórus (karigazgató Somogyváry Ákos) és a Kőbányai Szent László Templom Kórusa (karigazgató Varsányi István) előadásában szólal meg Somogyváry Ákos dirigálásával.

A KÓTA idén különleges felhívást tett közzé a magyar kórusok napja megünneplésére, amelyre 77 különböző korosztályú és összetételű együttes, magyarországi, felvidéki és erdélyi kórusok jelentkeztek. Így a Kárpát-medence legkülönbözőbb pontjain csaknem egy időben hangoznak el Kodály művei mintegy háromezer énekes tolmácsolásában. A résztvevő együtteseknek a KÓTA emléklapot adományoz, s a koncertek legjobban sikerült felvételeit a honlapján teszi közzé. A rendezvénysorozat központi eseményét szombaton a Váci Székesegyházban rendezik a Székesegyházi Kórusiskola, a Győri Pedagógus Énekkar, a Kőbányai Szent László Templom Kórusa, valamint a Ciszterci Szent Alberik Kórus közreműködésével.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!