Szeptemberben rendezik meg a Friss Hús nemzetközi rövidfilmfesztivált

Kultúra, 2020.06.16

Új időpontban, szeptember 10. és 16. között rendezik meg Budapesten, a Toldi moziban a koronavírus-járvány miatt márciusban elmaradt Friss Hús nemzetközi rövidfilmfesztivált.

A nyolcadik alkalommal megrendezendő fesztiválon a korábban meghirdetett válogatást vetítik majd, a line-up és a blokkok sem változnak - közölték a fesztivál szervezői kedden az MTI-vel. A legtöbb szakmai programot is megtartják, de várhatóan az elmúlt hónapokban kialakult, korábban ismeretlen helyzet okozta kihívásokra reflektáló beszélgetések, előadások is bekerülnek a programba. A külföldről érkező szakértők részvétele a szeptemberben érvényes utazási szabályozástól függ. A zsűri külföldi tagjai személyesen, vagy online vesznek részt a bírálatában. Mint írják, a szervezők számára továbbra is a közönség biztonsága a legfontosabb, ezért a vetítések és egyéb programok a fesztivál idején hatályban lévő egészségügyi szabályozásoknak megfelelően zajlanak majd. A 8. Friss Hús rövidfilmfesztivál versenyprogramjában 17 külföldi filmet vetítenek, köztük három Oscar-jelölt alkotást. A line-up 17 filmje között 6 animáció is lesz, a magyar programba pedig 28 filmet válogattak be, köztük 12 női rendező alkotását. Rudolf Olivér és Török Marcell is két-két filmmel lesz jelen a Friss Húson, ahol többek között a többszörösen díjnyertes Dombrovszky Linda, és a korábbi Friss Hús-díjazott Szilágyi Fanni új filmje is bemutatkozik. Bartha Máté Szél viszi című diplomafilmje már látható volt a Verzió fesztiválon, ott a diák- és elsőfilmes versenyprogramban debütált, és lett a kategória legjobbja. Az Akik maradtak főszereplője, Szőke Abigél két kisfilmben is látható lesz (Vakáció, Reggelim a vacsorád), de Gryllus Dorka, Nagy Zsolt, Keresztes Tamás, Jordán Adél, Trill Zsolt is megjelenik a vásznon, rövidfilmes szerepben. A Friss Húson korábban a Legjobb Színész díjával kitüntetett Vilmányi Benett a Szabadok című filmmel tér vissza. A zene több filmben is fontos szerephez jut. A Mónika nem akar a földön járni című alkotásban egy harmincas transz nő musicalbetétektől sem mentes álomszerű kálváriáját láthatják a nézők, míg a Mióta velem jár című film a nyolcvanas évek underground Budapestjén játszódik, és Tasnádi Bence alakítja benne a fiatal rockzenész apukát. Idén hat animáció lesz a Friss Húson, köztük Andrasev Nadja Szimbiózis című alkotása, a rendező korábban A nyalintás nesze című filmmel versenyzett a fesztiválon, a Szimbiózist pedig olyan rangos nemzetközi fesztiválokon mutatták be, mint a Slamdance, az SXSW vagy Annecy. Ezek mellett több különleges és magas művészi értéket képviselő alkotás került a versenyprogramba a hazai filmes oktatási intézményekből, valamint a Média Mecenatúra által támogatott filmek is megjelennek majd a fesztiválon. A fesztivál díjait szeptember 16-án osztják ki. A magyar versenyprogramban a legjobb magyar élő szereplős rövidfilm, a legjobb magyar animációs rövidfilm, a legígéretesebb 30 év alatti rendező, a legjobb színész és a legjobb színésznő díját ítélik oda, és több különdíjat is kiosztanak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!