Szolnoki történetekkel teli novelláskötet jelent meg

Kultúra, 2020.05.05

Szolnoki történetekkel teli novelláskötet jelent meg: Bajnai Zsolt Az eltűnt városháza című könyve már a második kiadvány, amely az egyik helyi honlap Szolnoki mesék rovatában megjelent alkotásokat gyűjti egy csokorba.

A 210 oldalas kötetben szereplő művek 2016 óta készültek, a korábbiban a 2013 és 2016 közöttiek találhatók - közölte a szerző az MTI-vel. Mivel 2016 decemberben már megjelent az első 27 novella A megmozdult világ címmel és elég sikeres volt, adódott, hogy a blogSzolnok.hu tizedik születésnapjára megjelenjen egy újabb kötet - mondta.

A kiadványban szereplő minden novellának van valóságalapja és az összes történet kötődik valamilyen módon Szolnokhoz, egy házhoz, egy megtörtént eseményhez, egy egykor valóban létező személyhez vagy a szerzőhöz

A novellákat három csoportba osztotta Murzsa Tímea szerkesztő. Az első fejezetben a teljes mértékben kitalált történetek szerepelnek, amelyek egy-egy szolnoki helyen kívül semmilyen módon nem kötődnek a valósághoz. A második részben levő novellák szolnoki történelmi eseményekhez, időszakokhoz is köthetők. A harmadikban pedig a legszemélyesebb, a szerző saját életéből vett szolnoki történeteket lehet olvasni.

A novellák mindegyike egy-egy apró ötletből született. A szolnoki hamutartó című alkotás például Szabó Magda Abigél című regényének egy apró kiegészítése. A regényben ugyanis megjelenik, hogy azt a bizonyos hamutartót - ami alapján a lány elhiszi Abigélnek, hogy az apja rá bízta - Szolnokon vették Árkodra tartva. Ez a regényben csak egy mondat, a szerző pedig megírta a vásárlás történetét egy 1943-as szolnoki sétába ágyazva.

A novelláskötet a Parnasszus Könyvek sorozatban jelent meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!