Szombaton rendezik az emlékhelyek napját

Kultúra, 2018.05.11

Szombaton rendezik meg az emlékhelyek napját, az idei már a harmadik hasonló rendezvény; a nemzeti és a történelmi emlékhelyeken is különleges programokkal várják az érdeklődőket - hangzott el pénteken az M1 aktuális csatornán.

A műsorban Radnainé Fogarasi Katalin, a programsorozatot szervező Nemzeti Örökség Intézetének (Nöri) főigazgatója elmondta: a 17 nemzeti és a 49 történelmi emlékhely között az a különbség, hogy előbbiek a nemzet sorsfordító eseményeinek helyszíneit jelölik, utóbbiak pedig egy-egy helység fontos történelmi eseményeit.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az eseménysorozat minden programja ingyenes.

Közölte: a Fiumei úti nemzeti sírkertben egész napos programokat szerveznek, amelyekre már minden hely betelt. Ez a vezetett túrákra vonatkozik, de mindenkit szívesen látnak - tette hozzá. Jelezte: a Nemzeti Filharmonikusok este 9 órakor az árkádsor tövében adnak koncertet, a mauzóleumokat fényfestéssel világítják meg.

Radnainé Fogarasi Katalin szólt arról is, hogy este 10-kor zseblámpás séta lesz a Fiumei úti sírkertben Fények az árnyékvilágban címmel, amelyre már szintén beteltek a helyek, 250-en vehetnek majd részt ezen az eseményen.

A főigazgató elmondta: az Emlékhelyek napjára úgynevezett Nöri-füzeteket adnak ki, az első négy ilyen kiadványban szerepel az Apponyi-hintó, a Fiumei úti sírkert, Széphalom és Mohács; a céljuk az, hogy az összes emlékhelyet bemutassák így.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!