Szombaton rendezik meg az idei tiszacsegei halászléfesztivált

Kultúra, 2022.06.29

Ezreket várnak szombaton a csegei Tisza-partra, ahol immár tizennegyedik alkalommal rendezik meg a tiszacsegei halászléfesztivált - közölte a helyi halászcsárda tulajdonosa.

Nagy Sándor felidézte, hogy első alkalommal a halfogyasztás- és a csegei Tisza-part népszerűsítése érdekében rendezték meg a halászléfesztivált, amely az elmúlt években a térség egyik legnagyobb és leglátogatottabb gasztronómiai és kulturális rendezvényévé vált.

Szalai János, a csárda üzemeltetője azt mondta, hatezer adag hagyományos és korhely halászlét főznek, ezer pontypatkót, illetve több tucat keszeget és kárászt sütnek a szabadban.

Éjjel kettőkor alágyújtanak a csárda mellett elhelyezett üstöknek, hogy szombaton 11 órától kimérhessék a féláron kínált halászlevet az érdeklődőknek. A halászléhez húsz mázsa halat dolgoznak fel, mintegy háromszáz kilogramm hagymát és csaknem 15 kilogramm pirospaprikát használnak fel - avatott be a részletekbe Szalai János.

Elmondta azt is, hogy a fesztivál idején csónakázni, sétahajózni is lehet, a komp pedig egész nap közlekedik Tiszacsege és Ároktő között.

Szeli Zoltán, Tiszacsege polgármestere hozzátette: Tisza-parti ligetes környezettel várják az érdeklődőket, akik a Tisza-tótól a folyó töltésén kerekezve kerékpárral is eljuthatnak a fesztiválra.

Nagy Sándor beszámolt arról is, hogy a rendezvénytéren szombat délelőtt és kora délután helyi hagyományőrző csoportok lépnek fel, majd ismert művészek - köztük Tóth Andi, Király Viktor, Solymos Tóni és Éliás Gyula Jr. -, a Bihari Banda és az Abrakazabra zenekar adnak műsort.

Egész napos családi és gyermekprogramokkal, kirakodóvásárral, sörsátorral és vidámparkkal is várják az idei halászléfesztivál vendégeit a csegei Tisza-partra - fűzte hozzá Nagy Sándor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!