Szombaton zárul a Bűvös Bábos mintaprogram

Kultúra, 2017.05.18

Szombaton zárul Békéscsabán a Bűvös Bábos mintaprogram, amelyet a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) és négy bábszínház hívott életre.

A program célja az volt, hogy az NMI és a bábszínházak az amatőr bábjátszás komplex készség-, képesség- és személyiségfejlesztő, valamint a kreativitást és az innovatív gondolkodást serkentő hatására építve támogassák az új, lokális közösségek megalakulását, továbbá a már meglévő csoportok fennmaradását - olvasható az NMI honlapján.

A Bűvös Bábos fantázianévre keresztelt mintaprojekt négy megyében járul hozzá új, a kulturális javak hozzáférésében akadályozott közösségek, tanulócsoportok valamint nagy arányban hátrányos- és halmozottan hátrányos helyzetű tanulókból álló bábcsoportok létrejöttéhez - írja az NMI.

A programban az ország 13 hivatalos bábszínházából négy vett részt: a kaposvári Báb-Szín-Tér Közhasznú Alapítvány, a veszprémi Kabóca Bábszínház, a debreceni Vojtina Bábszínház és a békéscsabai Napsugár Bábszínház, ők vállalták közösségek építését és mentorálását. Mindegyik megyében egy települést vontak be a projektbe: Somogy megyéből Balatonboglárt, Veszprémből Kiscsőszt, Hajdú-Biharból Püspökladányt, Békésből Kötegyánt.

A békéscsabai Napsugár Bábszínház hat bábcsoporttal vette fel a kapcsolatot. Ebből kettő Újkígyóson és Szarvason már működött, négy a program keretében alakult, Mezőberényben, Kondoroson, Kunágotán és Kötegyánban - mondta Lenkefi Zoltán igazgató az MTI-nek.

Hozzátette: bár a projekt lezárult, valamennyi bábszínház hosszú távra vállalta, hogy segíti, fejleszti a megalakult csoportokat, így a jövőben is kapcsolatban maradnak az amatőr bábjátszókkal.

A csoportok szombaton, a Csabagyöngye Kulturális Központban mutatkoznak be, ahol a résztvevők szakmai napon összegzik a projekt eredményeit, valamint aktuális, a bábművészeti terület módszertani kérdéseiről is egyeztetnek majd.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!