Sztárokat és helyi fellépőket is felvonultat a nagykanizsai tavaszi fesztivál

Kultúra, 2017.03.20

Nemzetközi szinten is ismert színházi, zenés és táncos produkciókat, valamint helyi zenei együtteseket és művészeti kollekciókat vonultat fel a március végén induló Tavaszi Művészeti Fesztivál Nagykanizsán.

A Kanizsai Kulturális Központ szervezésében az 1990-es évek óta megtartott fesztivál nemcsak országosan és nemzetközi szinten ismert előadókat szerepeltet, de mindig teret ad a helyi értékek bemutatásának is - közölte a rendezvénysorozat hétfői sajtótájékoztatóján Kovácsné Mikola Mária, a kulturális központ igazgatója.

Az idén március 31-én induló és április 10-ig tartó sorozat keretében nyolc programra várják a látogatókat - tette hozzá a rendezvényeket koordináló Marics Zsuzsanna, a kulturális központ munkatársa. Első programként említette a Nagykanizsához közeli Kisrécsén idén már 25. alkalommal tartandó Ludvig Nemzetközi Művésztelep gyűjteményes kiállítását. A Ludvig Zoltán festőművész által életre hívott alkotótáborban megfordult európai, ázsiai, afrikai és amerikai képzőművészek helyben készült alkotásaiból válogat a tárlat.

A dzsessz, a soul és a latin zenék kedvelőinek szól Szőke Nikoletta és Takács Nikolas közös koncertje élvonalbeli kísérő muzsikusokkal. Az Orlai Produkció A csemegepultos naplója című, Gerlóczy Márton írása alapján készült darabot mutatja be a nagykanizsai fesztiválon, míg a színház és a zene találkozásaként Grecsó Krisztián és Kollár-Klemecz László Nők, nők, férfiak című zenés irodalmi estje kínál majd kikapcsolódást.

A rendezvénysorozat egyik legnagyobb érdeklődéssel várt műsoraként az ExperiDance Fergeteges című előadását emelték ki, amelyről Janni Ildikó, a táncegyüttes marketingvezetője elmondta, hogy Sissi, vagyis Erzsébet királyné életébe enged bepillantást.

A helyi művészeti csoportok közül Nagykanizsa Város Vegyeskara Tavaszhozó címmel tart hangversenyt a fesztivál nyitónapján, a repertoárban a szakrális daraboktól a könnyedebb műfajokig sokszínű lesz a felhozatal. Az idén ötvenéves nagykanizsai Kamera '67 amatőrfilm-stúdió az elmúlt fél évszázadban készült, számos díjjal elismert alkotásaiból mutat be egy csokorra valót. A fesztivál zárónapján pedig a református templomban ad koncertet a helyi tanárokból, zenészekből két éve alakult Fentős Ferenc Kamarazenekar, amely javarészt barokk szerzők műveit szólaltatja meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!