Több mint tizenhatezer néző a szegedi bábszínház előadásain

Kultúra, 2017.06.14

Több mint tizenhatezer néző látta a szegedi Kövér Béla Bábszínház előadásait a 2016/2017-es évadban.

Kövér László igazgató a teátrum hetvenedik évadát záró szerdai társulati ülésén elmondta, a korábbiaknál több, tizennégy saját produkciót tartottak műsoron, emellett 29 vendégelőadást fogadtak be, annak érdekében, hogy a közönségnek minél változatosabb programot tudjanak nyújtani.

A bábszínház 214 előadását - melyből 170 saját darab, 15 koprodukció - 16 486 néző látta - közölte a direktor.

A színház kamaratermében idén nagy sikerrel mentek a legkisebbeknek szóló előadások, a következő évadban ezekből többet terveznek - tette hozzá.

Nyolcadik alkalommal szervezte meg az intézmény május közepén a gyermekszínházi fesztiválját, amely arra is alkalmas volt, hogy újabb családokat nyerjen meg a műfajnak.

Bár az évad befejeződött, a bábszínészek még nem pihennek, már zajlanak a Tücsök és a hangya című előadás próbái. Június 22-én és augusztus 22-én nyílt napot rendeznek a színházban, ekkor a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a gyerekek bepillanthatnak a darab kulisszái mögé, és közelről is láthatják a bábokat.

Június végén a teátrum közös rendezvényt szervez a Szegedi Vadasparkkal. A társulat június 25-én vendégszerepel a Papageno titka című produkciójával a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon, szeptember elején pedig a fertődi Esterházy-kastélyban mutatják be Haydn Égő ház című báboperáját.

A társulat titkos szavazással a Spergel Anna Borókát választotta a bábszínházban az év emberévé.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!