Tokaj és Vizsoly lesz az idei Budavári Könyvünnep díszvendége

Kultúra, 2017.07.26

Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a 13:04 órakor kiadott, Tokaj és Vizsoly lesz az idei Budavári Könyvünnep díszvendége című anyagunk 6. bekezdésének 1. mondatát a közlő az alábbiak szerint pontosította:




A könyvünnep helyszínén, a Szentháromság téren adják majd át a Budavári Tóth Árpád Műfordítói Díjat, amelyet ebben az évben Jávorszky Bélának ítéltek oda - emelte ki Nagy Gábor Tamás.

Felhívjuk tisztelt felhasználóink figyelmét, hogy a hitelesség érdekében a javításokat hajtsák végre a felhasznált anyagon!

PONTOSÍTOTT VÁLTOZAT - Tokaj és Vizsoly lesz az idei Budavári Könyvünnep díszvendége

Budapest, 2017. július 26., szerda (MTI) - Tokaj és Vizsoly lesz a díszvendége az idei Budavári Könyvünnepnek, amelyet 15. alkalommal rendeznek meg a budai Várban szeptember 1. és 3. között.

A korábbi években jellemzően a határon túli magyar közösségek voltak a bemutató díszvendégei, mellettük azonban tavaly óta a különböző magyar tájegységek is hangsúlyosabb szerepet kapnak - mondta el Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere, a könyvünnep szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

"Nem is fordulhattunk volna ezért idén autentikusabb helyre, mint a magyar irodalmi nyelv bölcsőjét adó Tokaj-hegyaljára" - emelte ki. Hozzáfűzte: Tokaj és Vizsoly a tájegység könyvészeti ritkaságainak bemutatása mellett számos kulturális és gasztronómiai programmal készül a fővárosi közönségnek.

Bakó Annamária, a Litea könyvesbolt vezetője elmondta, hogy a budavári Magyar Nyelv és Könyv Ünnepén 29 könyvkiadó és hét kulturális intézmény mutatja be kínálatát, a programok között pedig kiemelten megemlékeznek a reformáció 500. évfordulójáról, a 100 éve született Szabó Magdáról, az idén elhunyt Jókai Annáról, de a függetlenségének 100. évfordulóját ünneplő Finnországról is.

Nagy Gábor Tamás kiemelte, hogy a rendezvény ideje alatt, szeptember elsején, az Iskola utca 28. szám alatt nyílik meg a Jókai Anna Szalon, amely a kerület újabb kulturális helyszíneként kívánja tartalmas kulturális programlehetőségekkel kiszolgálni a közönséget. A polgármester elmondta, hogy a közösségi térként is funkcionáló helyszín a régi idők polgári szalonjainak hangulatát kívánja felidézni, így a tervek szerint író-olvasó találkozóknak, könyvbemutatóknak, kisebb kamarazenei koncerteknek, előadói esteknek, hétköznaponként pedig egyéb közösségi eseményeknek ad majd helyet.

A könyvünnep helyszínén, a Szentháromság téren adják majd át a Budavári Tóth Árpád Műfordítói Díjat, amelyet ebben az évben Jávorszky Bélának ítéltek oda - emelte ki Nagy Gábor Tamás. Hozzáfűzte: az elismerést 2011 óta olyan művészek kapják, akik műfordítói tevékenységükkel hozzájárulnak a magyar kultúra gazdagításához, illetve annak nemzetközi megismertetéséhez.

Jávorszky Béla író, műfordító, diplomata több évtizede végez kimagasló munkát a finn-magyar kapcsolatok erősítéséért. 1958 óta fordít szépirodalmat, kezdetben törökből és németből, az 1960-as évek óta finn, svéd és észt nyelvekből fordított verset, prózát, hangjátékokat és drámákat. 1980 után Hannu Launonen finn és Folke Isaksson svéd műfordítóval közösen 16 kötet magyar költőt ültetett át finn, illetve svéd nyelvre.

A polgármester arról is beszélt, hogy a könyvünnepen a 100 könyv Finnországról címmel a Petőfi Irodalmi Múzeum, a finn nagykövetség és a Finnagora közös könyvespolc installációs projektje is megjelenik a Jókai Anna Szalonban, a Városháza aulájában pedig az 1697-es zentai csata évfordulója alkalmából a Budavári Önkormányzat és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum közös tárlata is látható lesz A zentai csata és a magyarországi visszafoglaló háború címmel. A bemutató a könyvfesztivál után, szeptember 11-től Zentán lesz látható.

A zenei programok között lesz Gryllus Dániel, Bognár Szilvia, a Görömbő Kompánia, a Spatzen Quartett, a Sárik Péter Trió, a Misztrál együttes, a Juhász Gábor Trió koncertje, a Magyar Állami Népi Együttes és a Hagyományok Háza pedig minden nap táncházzal várja a közönséget.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!