Történelmi témájú szakdolgozatok nyerték idén a Prix Hungarica-díjakat Párizsban

Kultúra, 2018.04.05

Történelmi témájú szakdolgozatok érdemelték ki idén a Magyarországgal foglalkozó legjobb francia egyetemi szakdolgozatokat elismerő Prix Hungarica-díjakat, amelyeket péntek este adnak át a Párizsi Magyar Intézetben.

A kulturális intézmény Baráti Körének tájékoztatása szerint 14. alkalommal jutalmazzák a Magyarországgal foglalkozó legjobb francia egyetemi szakdolgozatok szerzőit.

Mindkét egyetemi munka szerzője egy rangos zsűri által odaítélt 2000 eurós pénzjutalmat vehet át a Mazars könyvvizsgáló és tanácsadó cég támogatásával.

A 2016-2017-es tanévben megvédett diplomamunkák közül a zsűri két, történelmi szakterületen készített szakdolgozatot emelt ki.

Julia Arikán Bavouzet-nak a Nanterre-i Egyetemen megvédett doktori szakdolgozata a dualizmus korszaka (1878-1918) magyar közigazgatásának modernizációját elemezte több mint 1300 köztisztviselő történetén keresztül.

A másik elismerést Jean-Pierre Liotard-Vogt veheti át, aki a párizsi Keleti Nyelvek és Civilizációk Egyetemén (INALCO) a budapesti szociáldemokrata mozgalom 1890-tól 1914-ig tartó időszakát kutatta. A zsűri kiemelte, hogy a díjazott olyan francia diák, akinek nincsen magyar kötődése, de a kutatási területe miatt megtanult magyarul.

A Prix Hungaricát 2004-ben alapította a PMI Baráti Köre Magyarország európai uniós csatlakozásának alkalmából, hogy így keltse fel a franciaországi hallgatók érdeklődését az ország iránt.

A díjat olyan, a francia oktatási rendszerben tanuló diákok érdemelhetik ki, akik Magyarországot választották kutatásuk témájául. A zsűri európai témákkal foglalkozó egyetemi oktatókból és újságírókból áll.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!