Tűzfalfestmény emlékezik meg a 250 éves cirkuszművészetről

Kultúra, 2017.11.23

A 250 éves európai cirkuszművészet előtt tiszteleg az a több mint 600 négyzetméter alapterületű falfestmény, amelyet a budapesti Almássy tér egyik tűzfalára festettek fel és adtak át csütörtökön.

Tűzfalfestmény emlékezik meg a 250 éves cirkuszművészetről Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere elmondta, hogy Erzsébetváros 2013 óta eddig 21 elhanyagolt falfelületet hozott rendbe és festett ki a TűzfalRehab elnevezésű programja keretében. Ezek közül idén hármat adtak át a mostani, a cirkuszművészetnek emléket állító falfestménnyel együtt, amely a kerület, a Fővárosi Nagycirkusz és a Színes Város tűzfalfestéssel foglalkozó csoport összefogásával valósult meg.

Az Almássy téri falfestményt Szlávik Ágnes, a cirkusz grafikusának tervei alapján Erdélyi Emese, Menyhárt Norbert, Szigeti Árpád és Karácsonyi László alkották meg 420 liter festék felhasználásával kevesebb mint két hét alatt.

Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz vezetője kiemelte, hogy 2018-ban lesz 250 éves az európai cirkuszművészet, amelyet egy egész éven át tartó sorozattal ünnepelnek meg. Ennek nyitórendezvénye a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál lesz, amelynek a Fővárosi Nagycirkusz ad otthont január 8. és 14. között.

Kiemelte, hogy a festmény mondanivalója megegyezik a fesztivál üzenetével: a képen látható, betűket formázó sárga, fekete és fehér kezek arra utalnak, hogy a cirkuszművészet a bőrszíntől, származástól független és a bizalomra, az egymásra figyelés fontosságára hívja fel a figyelmet. "Egymás nélkül nem tudunk ugrani, nem tudunk nagyot álmodni" - emelte ki az igazgató.

Fekete Péter elmondta azt is, hogy a jubileumhoz kapcsolódva jövőre egy nagyszabású nemzetközi kiállítást is rendeznek a fővárosi kőcirkusz épülete előtt, ahol 250 tablón emlékeznek meg Európa cirkusztörténetéről. Az első tablón Philip Astley lesz látható, aki lovas számaival a modern cirkuszművészet megalapítójának számít. A művész Londonban, 1768-ban mutatta be először egyedülálló lovasprodukióját, amelyben egyik lábával a nyeregbe, másik lábával a ló fejébe kapaszkodva lovagolta körbe az arénát, miközben a kezében lévő karddal különböző kunsztokat mutatott be. Saját maga alapította amfiteátruma hasonlított a mai cirkuszokéhoz, ahol folyamatosan léptek fel más lovasakrobaták, kötéltáncosok, bohócok is. Astley 1782-ben Párizsban is alapított amfiteátrumot, majd 18 másik állandó cirkuszt Európa-szerte.

Philip Astley alakját a cirkuszfesztiválon Richter Flórián lovasprodukciója idézi meg.

Fekete Péter kiemelte: a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) és Erzsébetváros önkormányzata együttműködésének köszönhetően 2018-ban a cirkusz mintegy 3000 kerületi óvodást és iskolást lát majd vendégül előadásain.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!