Udvaros Dorottya és Kovács Gerzson Péter lesz az Ördögkatlan Fesztivál díszvendége

Kultúra, 2016.05.23

Udvaros Dorottya színművész és Kovács Gerzson Péter koreográfus lesz a díszvendége az Ördögkatlan Fesztiválnak, amelynek augusztus 2. és 6. között ad otthont a dél-baranyai Nagyharsány, Kisharsány, Beremend és az idén csatlakozó Villánykövesd.

Bérczes László, a fesztivál egyik főszervezője az esemény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján felidézte: 2008-ban született meg a fesztivál ötlete, Kiss Mónikával gondoltak arra, hogy barátaikkal létrehoznak Baranyában egy "mezítlábas fesztivált". Az eseményt azóta is közösen szervezik meg. A fesztivál védnöke Törőcsik Mari.

Idén öt nap alatt a négy faluban összesen 20-25 helyszínen négyszáz programot, köztük mintegy 80 színházi előadást tartanak - mondta a főszervező.

Kiss Mónika, a rendezvény másik főszervezője elmondta: a fesztiválon gyerek- és családi programok, színházi előadások, koncertek, cirkuszi produkciók, irodalmi programok, kiállítások, filmvetítések, táncelőadások és beszélgetések várják az érdeklődőket.

Mint sorolta, az Orlai Produkció öt előadással - a Hernádi Pont, az Egyasszony, a Kriplimari, az Őszi szonáta és a Mellettünk című darabbal - érkezik a fesztiválra. A Katona József Színház az Abigail bulija és a Cosi fan tutte című produkcióval, a kaposvári Csiky Gergely Színház A gát és a Sötétben látó tündér című darabbal vesz részt a rendezvényen.

A fesztiválon többek között fellép a Forte Társulat, a tatabányai Jászai Mari Színház, a K2 Színház, a Nézőművészeti Kft., a Manna Produkció, a TÁP Színház és a Nemzeti Színház, valamint a kaposvári és a budapesti színművészeti egyetem hallgatói.

Mint elhangzott, az idei fesztiválon a fiatalok lesznek a középpontban. Látható lesz a színművészeti egyetemek hallgatói által készített, Zsótér Sándor rendezte Sirály és a Vidnyánszky Attila rendezte Psyché című előadás, és a pécsi egyetem művészeti karának kiállítóit is meghívták.

A szervezők kiemelték: a fesztivál eddigi legnagyobb vállalkozásaként Bartók Concertója hangzik el augusztus 5-én. Beremenden a Hungarian Studio Orchestra fellépésével Dinyés Dániel vezényletével lesz hallható a mű, a Concerto táncszínházi változatát Horváth Csaba koreográfus-rendező vezetésével a Forte Társulat készíti el a fesztiválra.

Az Óbudai Danubia Zenekar Csokigolyó gyerekkoncerttel, komolyzenei akciókkal, Mozart-koncerttel lesz jelen a fesztiválon.

A rendezvényen központi program lesz a Saul fia című film szabadtéri vetítése, emellett kiállítás is látható lesz a film forgatása alatt készült fotókból.

Bérczes László felidézte: 1996 nyarán, 20 éve alapították meg a Bárka Színházat, amelynek szellemiségét kiállítással, lengyel utcaszínházzal - a Teatru Osmego Dnia és az Artus közös fellépésével), a fesztiválon születő előadással, beszélgetésekkel és a Mulatság című produkcióval idézik fel. Csányi Jánossal és Alföldi Róberttel, a színház egykori igazgatóival rendeznek beszélgetést, emellett a fesztiválon létrehoznak egy előadást Tasnádi István művéből Vidovszky György rendezésében - sorolta.

Bérczes László az MTI-nek arról beszélt, hogy egy összművészeti fesztiválnak három lábon kellene állnia: a jegybevétel és az állami támogatás mellett szponzorok járulhatnának hozzá megrendezéséhez. Egyelőre azonban a jegybevétel és az állami támogatás adja a 90 százalékot - tette hozzá. Elmondta: még nem tudják pontosan mekkora összeg áll rendelkezésükre az idei fesztivál megszervezésére, de a tavalyi évhez hasonlóan, összesen mintegy 100 millió forintos összeggel számolnak az idén is.

Udvaros Dorottya, a Nemzeti Színház színművésze elmondta: az Ördögkatlan fesztiválon augusztus 3-án az Őszi szonáta című darabban szerepel, 4-én pedig a Nyáron, este fél tizenegykor - egy szerelmi gyilkosság története című produkcióban játszik. Kovács Gerzson Péter táncos-koreográfusa, a TranzDanz kortárs táncegyüttes vezetője kiemelte: a Menetfény és a Deja Vu című táncprodukciókkal érkeznek a rendezvényre.

A fesztiválon többek között a Quimby, a Kiscsillag, 30Y, a Besh o DroM, Lajkó Félix, Péterfy Bori, Palya Bea, Ferenczi György és a Rackajam koncertje is várja a közönséget és fellép a Wombo Orchestra is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!