Vajda Milán - Az AlkalMáté Trupp bemutatója a Jurányi Házban

Kultúra, 2017.07.24

Vajda Milánról, az Örkény Színház művészéről szóló darabot mutat be az AlkalMáté Trupp. Az előadást, amelyben ismét egy osztálytársukról vallanak a legendás Máté-Horvai-színészosztály tagjai, július 27-től 30-ig összesen hét alkalommal játsszák a Jurányi házban.

Máté Gábor és Horvai István a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2003-ban végzett színészosztálya minden évben találkozik és AlkalMáté Trupp néven közös produkciót hoz létre. Az első években három különböző előadás született, majd 2007-ben sorozatot indítottak, amelyben évről évre egyik osztálytársuk életét dolgozzák fel.

"Ez egy szerződésszerűség egymás között, hogy ezt végigcsináljuk, ha van rá lehetőség" - mondta korábban az MTI-nek Máté Gábor, hozzátéve: amikor kitalálta, hogy mindenki sorra kerül az osztályból, akkor ez azt is jelentette, hogy a munka 14 évig fog tartani. Véleménye szerint ezek az előadások olyanok, mint egy-egy fénykép, amely minden évben elkészül az osztályról.

A főleg improvizációkból születő produkció a főhősök különbözősége miatt mindig más lesz, ám mindig szórakoztató formában, humorral és sok zenével dolgozzák fel a kiválasztott életét.

Az idei, a tizenegyedik produkció címszereplője - az utolsó tavalyi előadást követő sorsolás nyomán - Vajda Milán, az Örkény Színház művésze.

Vajda Milán 1979-ben született Budapesten, édesapja Vajda László Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Katona József Színház alapító tagja. Vajda Milán a Színház- és Filmművészeti Egyetem alatt gyakorlatát az egri Gárdonyi Géza Színházban töltötte, 2003-ban, a diploma megszerzése után pedig a társulathoz szerződött. 2011 óta az Örkény István Színház művésze.

Vajda Milán az MTI-nek elmondta, hogy tíz nap alatt hozzák létre és négy napig játsszák az előadásokat. A próbákat megelőzte egy olyan találkozó, ahol elmesélte magáról azokat a dolgokat, amelyeket fontosnak tart, az osztály is elmondta, hogyan látja őt, és megbeszélték, hogy milyen jelenetek születhetnek. Emellett kikérte családja, barátai, ismerősei véleményét is.

Munkamódszerük hasonlít ahhoz, ahogy a színművészeti egyetemen dolgoztak: megbeszélnek egy szituációt, a szereplők elvonulnak, próbálnak, majd megmutatják a többieknek a jelenetet, amit együtt újra átgondolnak. Sok jelenet elkészül így, majd döntenek a sorrendről, és a rendező végleges formába önti az előadást - tette hozzá Vajda Milán megjegyezve, hogy a jelmez és a díszlet ötlete már korábban megvolt, ez lesz a legklasszikusabb díszlet az eddigiek közül.

A színész elárulta, hogy a darabban egész élete megjelenik, szó lesz családról, munkáról, szerelmekről. Lesz olyan jelenet, amely kórházban játszódik, amelyik színházban és olyan is, amely a Lukács fürdőben, a gőzben.

Mint mondta, meg kell találni az egyensúlyt abban, hogy ne állítsa be magát teljesen lúzernek, de zseniális Adonisznak sem, mert egyik sem igaz. Az a fontos számára, hogy amikor befejezik a munkát, ne legyen hiányérzete. "Jó érzéssel fejezzem be, hogy elmondtam, amit el szerettem volna, és bevállaltam mindent, amit be kell" - mondta, hozzátéve: ezért megtesz mindent, még akkor is, ha fájdalmas valamiről beszélni, fárasztó vagy kényelmetlen.

Az előadásban 1995-ben elhunyt színész édesapjáról is lesz szó, arról is, hogy ő milyennek látja, és arról is, hogy az emberek milyennek látták őt.

Az előadás zenéit főként a címszereplő válogatta. A dallamok ismertek, népszerűek, csak a dalszövegek mások, ezeket Máthé Zsolt írta. "Remélem lesz olyan, ami engem is meglep az előadásomban" - jegyezte meg a színész.

Eddig Járó Zsuzsáról (2007), Szandtner Annáról (2008), Kovács Patríciáról (2009), Máthé Zsoltról (2010), Mészáros Mátéról (2011), Péter Katáról (2012), Száraz Dénesről (2013), Gál Kristófról (2014), Dömötör Andrásról (2015) és Mészáros Béláról (2016) készült darab.

Az idei darabban Czukor Balázs, Dömötör András, Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Máthé Zsolt, Mészáros Béla, Mészáros Máté, Péter Kata és Vajda Milán szerepel. A produkció zenei vezetője Dargay Marcell, a látvány Kálmán Eszter munkája, az előadás rendezője Máté Gábor. Az előadás létrehozását az Orlai Produkció és a FÜGE Produkció támogatta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!