Vasárnap zárul a Müpa Home online közvetítéssorozat

Kultúra, 2020.06.28

Vasárnap este a Recirquel Cirkusz az Éjszakában című előadásával zárul a március 25. óta tartó Müpa Home online közvetítéssorozat, július elsejétől azonban már élő autós koncertmozival várják az érdeklődőket.

A szervezők tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat követően indított programsorozattal a világ legkiválóbb művészeit vitte el estéről estére nézőik otthonaiba Ausztráliától Japánig közel tízezer percnyi élménnyel.

Felidézték: előbb több mint száz koncert, előadás és irodalmi est HD-minőségű felvételét tették elérhetővé, majd elindították a Müpa Home közvetítéssorozatot, amelyben az elmúlt évek legsikeresebb előadásait nézhette újra a közönség.

Azt írták: a sorozat tizennégy hete alatt összesen 90 előadást tűztek műsorra, melyből 51 saját produkció, míg 39 az Európai Hangversenytermek Szervezetétől (ECHO) átvett közvetítés volt. Így láthatott a közönség online közvetítést a hamburgi Elbphilharmonie, a barcelonai Palau de la Música Catalana vagy az amszterdami Concertgebouw tereiből is.

Műfajok szerint 54 komolyzenei előadást, 8 operát - köztük a teljes Ring-ciklust -, egy orgonakoncertet, 9 könnyűzenei, 7 jazz és 5 világzenei koncertet, valamint 2-2 irodalmi estet, újcirkusz- és táncelőadást láthattak a nézők több mint 148 órában. A legrövidebb, 20 perces műsor a birminghami Town Hall & Symphony Hall előadása volt, a leghosszabb a Ring-tetralógia befejező darabja, Az istenek alkonya volt 5 óra 10 perces adásidővel.

A közvetítéseket a szervezők szerint több százan - összesen mintegy hatvanezren - követték minden este, Magyarország mellett Németországból, Franciaországból, az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból, sőt Ecuadorból, Ausztráliából, Kanadából és Japánból is.

A legnépszerűbb előadások a Recirquel A Meztelen Bohóc című produkciója, Bobby McFerrin 2018-as circlesongs koncertje, Gyenyisz Macujev zongoraestje a 2017-es Budapesti Tavaszi Fesztiválról, a Barabás Lőrinc Quartet és Takuya Kuroda közös koncertje mellett a Wagner-operák voltak.

Hozzátették: bár a Müpa Home sorozat véget ér, július elsejével indul a Müpa autós koncertmozija az intézmény külső parkolójában, ahol a nézők saját autójukból egy nagy kivetítőn keresztül követhetik a Fesztivál Színházban élőben zajló koncerteket. Fellép többek közt Várdai István, a Budapest Bár, Kovács János és a Nemzeti Filharmonikusok, a Random Trip, a Hungarian All Star Big Band, a Vujicsics, a Söndörgő, a Lóci játszik, Péterfy Bori & Love Band, a The Qualitons és a Barabás Lőrinc Quartet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!