Waclaw Felczak lengyel-magyar napok lesznek Budapesten

Kultúra, 2018.03.15

Waclaw Felczak lengyel-magyar napok lesznek március 21. és 2. között Budapesten - mondta el Rosonczy-Kovács Mihály, a programsorozatot szervező Philidor Intézet igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

A programsorozat a magyar táncházmozgalom ikonikus helyszínén, a Fonóban kezdődik, majd egy lengyel-magyar táncestet és gálaestet követően a Szent Efrém Férfikar lemezbemutató koncertével folytatódik - mondta el Bubnó Tamás, a férfikar alapítója.

Emellett az Akvárium klubban és a Lengyel Intézetben lesznek programok, többek között egy zenediplomáciai konferenciával is várják az érdeklődőket - tette hozzá az igazgató.

A magyar-lengyel barátság európai szinten is példaértékű, közös történelmi sors, gondolkodás, értékrend jellemezi ezt a két népet - fogalmazott.

A Waclaw Felczak Alapítvány azért jött létre, hogy felfrissítse ezt a barátságot és ennek jegyében szerveződnek meg a lengyel-magyar napok is - fűzte hozzá az igazgató.

Az intézet névadóját, Waclaw Felczak (1916-1993) lengyel történészprofesszort, aki a második világháború idején futárszolgálatot teljesített a földalatti lengyel ellenállás és a londoni lengyel emigráns kormány között, a lengyel-magyar barátság egyik megtestesítőjének tartják. Magyarország története című, 1983-ban megjelent kötete máig a lengyelországi hungarológia alapművének számít.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!