Zenés tárlatvezetés és kézműves programok a Népi Iparművészeti Múzeumban

Kultúra, 2020.01.23

A Hagyományok Háza Nyitott műhelye idén ünnepli ötödik születésnapját, ennek alkalmából zenés tárlatvezetéssel és különleges kézműves programokkal várják az érdeklődőket szombaton Budapesten, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.

A Hagyományok Háza tájékoztatása szerint a Nyitott műhely öt évvel ezelőtt nyílt meg azzal a szándékkal, hogy a magyar hagyományokat minél szélesebb körben ismertesse meg az érdeklődőkkel, a kézműveskedni és kikapcsolódni vágyó látogatókkal. Mint írják, ez a cél megvalósult, hiszen a műhely napról napra folyamatosan vonzza a látogatókat.

Szombaton a Nyitott műhely születésnapja alkalmából különleges programokkal várják az érdeklődőket. Délelőtt Hunyadvári Szilvia nemezkészítővel gondokat elűző hajpántot lehet készíteni, Torba Ildikó szűrrátétkészítővel tavaszhozó tulipántos nyakéket alkothatnak a látogatók. Dukát Judit gyöngyfűzővel gyöngyös medált, Kelemen Eszterrel bőr derékravalót lehet készíteni.

Délután Kérdezz-dalolok! címmel Tímár Sára népdalénekes és Farkas Éva, a Barkó Kézműves Egyesület tagja tartanak zenés tárlatvezetést a Nyitott műhely melletti Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.

A Nyitott műhely vendégváró szokásához híven frissen sült kaláccsal várja az érdeklődőket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!