Zenthe Ferenc Emléknapot tartanak Salgótarjánban

Kultúra, 2018.04.18

Színházi programokkal és túrával is emlékeznek a 2006-ban elhunyt Zenthe Ferencre vasárnap Salgótarjánban; az emléknapon megkoszorúzzák az ország első Zenthe-szobrát, amelyet tíz éve állítottak a színművész, Salgótarján és Nógrád megye díszpolgára tiszteletére.

Zenthe Ferenc Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet színésze 1920-ban Salgóbányán született, és tízéves koráig élt ott. Salgótarján városrészében halála után egy évvel, 2007-ben emlékparkot alakítottak ki, majd egy évvel később mellszoborral is emléket állítottak az Ipoly Erdő Zrt. tulajdonában lévő salgóbányai Erdészház parkjában.

Vasárnap itt rendezik a koszorúzási ünnepséget, amelyen Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere mond beszédet, majd Simon Lajos, a 2012-ben létrejött Zenthe Ferenc Színház igazgatója tart születésnapi köszöntőt.

Az ünnepség után a Zenthe színház utánpótlás csoportja ad műsort, a Tari Pajtások Színjátszókör pedig Marschalkó Zsolt Gyóntatás című darabját mutatja be a közeli Geocsodák Házában, ezt követően innen indul a Zenthe Ferenc Emléktúra.

Az április 24-én született Zenthe Ferenc hetvennél több filmben és tévéjátékban szerepelt. Utolsó játékfilmje a Magyar vándor volt 2004-ben, amelyben többek közt földijével, a szintén salgótarjáni Gyuriska Jánossal játszott. Nagy sikert aratott a Magyar Rádió Szabó család című folytatásos családregényében, valamint a Magyar Televízió Szomszédok című sorozatában. 1946-tól Kaposváron, Győrben, Pesterzsébeten játszott, majd 1949-ben a debreceni Csokonai Színház tagja lett, közben vendégként lépett fel a fővárosban. 1952-től a Madách Színház tagja volt.

Zenthe Ferencet 1954-ben és 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1975-ben megkapta az érdemes művész címet. A filmkritikusok díjával jutalmazták 1984-ben, kiváló művész lett 1989-ben, Erzsébet-díjas 1992-ben. Kossuth-díjjal 1997-ben tüntették ki, szülővárosa, Salgótarján díszpolgári címmel jutalmazta 2003-ban. A nemzet színészévé 2005-ben választották meg. Ugyanebben az évben Magyar Örökség-díjjal tüntették ki sokoldalú emberábrázolásáért.

2006. július 30-án hunyt el, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!