Önkormányzat 2019 - Farkas Örs: továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb pártszövetség

Önkormányzati választás, 2019.10.15

Továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb pártszövetség, amely ugyan Budapesten elvesztette, de a fővároson kívül megnyerte a 2019-es önkormányzati választást - mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Farkas Örs hozzátette: az országos hangulat nem változott a 2018-as országgyűlési választás óta, voksok szintjén a kormánypártok még előre is léptek, de a szavazatok koncentráltsága ellenzéki polgármestereket és ellenzéki testületi tagokat eredményezett.

Elmondta: hat önkormányzati választásnál ezer szavazatnál is kevesebb volt a különbség a jelöltek között, de annak ellenére, hogy a kormánypártok jelöltjei nem nyertek ezeken a helyeken, sok esetben több szavazatot kaptak, mint négy évvel ezelőtt. Budapesti kerület is ment el a kormánypártok szempontjából kevesebb mint száz szavazaton - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy valószínűleg ez a "Borkai-faktor" eredménye, amely könnyen lehet, hogy nem is a kormánypárti szavazókat tartotta otthon, hanem az ellenzéki szavazókat mozgósította. Az ellenzékiek sikeresen tudták mozgósítani egymás jelöltjeire is saját szavazóikat, erre rásegített a már említett botrány, amit az ellenzéki kampány jól beépített a működésébe - közölte Farkas Örs.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!