Önkormányzat 2019 - Tömeges lakcímbejelentés miatt ismételik meg a választást Várföldén

Önkormányzati választás, 2019.11.08

Néhány hét alatt több mint ötven százalékkal növekedett a lakcímbejelentések száma a Zala megyei Várföldén, a Pécsi Ítélőtábla döntése szerint ezért vasárnap meg kell ismételni a polgármester- és képviselő-választást a településen.

Szunyogh István, a bánokszentgyörgyi közös hivatalhoz tartozó Várfölde jegyzője az MTI-nek pénteken elmondta: nem történt visszalépés, így ezúttal is két független polgármesterjelölt és tíz független képviselőjelölt közül lehet választani. A bírósági döntés után befagyasztották a települési névjegyzéket, így továbbra is 239 szavazópolgár szerepel a listán - bár azóta történtek már kijelentkezések a településről -, az majd vasárnap, a szavazáskor derül ki, hogy valójában kiknek van jogosan bejelentett címe Várföldén.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint október 13-án az eddig is a települést vezető Szörcsökné Horváth Mária 114, kihívója, Tóth Árpád 107 szavazatot kapott. A képviselőjelöltek között az első és a hatodik legtöbb voksot begyűjtő között is csupán 17 szavazatkülönbség adódott.

A települési névjegyzék szerint 239 szavazásra jogosult polgár járulhatott az urnákhoz, közülük 223-an voksoltak, 93,31 százalékos volt a részvételi arány.

Az eredmény ellen a helyi, majd a Zala megyei választási bizottsághoz benyújtott - mindkét fórumon elutasított - jogorvoslati kérelem szerint a választás eredményét befolyásolhatta, hogy Várföldén szeptember 1-jén még csak 157 szavazópolgár szerepelt a nyilvántartásban, október 13-ára pedig 239-re növekedett a számuk.

A Pécsi Ítélőtábla végzése szerint a szavazópolgárok létszámának több mint ötvenszázalékos emelkedése, a polgármester- és a képviselőjelöltek közötti alacsony szavazatkülönbség a nagyon magas részvételi aránnyal együtt megalapozza a jogsértés gyanúját, mindezeknek "a választási eredmények befolyásolásának szándékán kívül nincs egyéb észszerű magyarázata".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!