Önkormányzat 2019 - Tömeges lakcímbejelentés miatt ismételni kell a választást Várföldén

Önkormányzati választás, 2019.11.03

A Pécsi Ítélőtábla döntése szerint november 10-én meg kell ismételni a polgármester- és képviselőválasztást a Zala megyei Várföldén, ahol az önkormányzati választást megelőzően, rövid idő alatt, több mint 50 százalékkal növekedett a bejelentkezettek száma.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint két független polgármester- és tíz független képviselőjelölt mérette meg magát október 13-án. Az eddig is a települést vezető Szörcsökné Horváth Mária 114 szavazatot, kihívója, Tóth Árpád 107 voksot kapott. A képviselőjelöltek között az első és a hatodik legtöbb voksot begyűjtő között is csupán 17 szavazatkülönbség adódott.

A települési névjegyzék szerint 239 szavazásra jogosult polgár járulhatott az urnákhoz, közülük 223-an voksoltak, 93,31 százalékos volt a részvételi arány.

Az eredmény ellen a helyi, majd a Zala megyei választási bizottsághoz benyújtott - ott elutasított - jogorvoslati kérelem szerint a választás eredményét befolyásolhatta, hogy Várföldén szeptember 1-jén még csak 157 szavazópolgár szerepelt a nyilvántartásban, október 13-ra pedig már 239-re növekedett a számuk. Néhány hét alatt 82 új lakcímbejelentést regisztráltak a településen, ahol így több mint 50 százalékkal növekedett a szavazópolgárok száma.

A Pécsi Ítélőtábla honlapján található, október végén meghozott jogerős végzés szerint november 10-én meg kell ismételni Várföldén a polgármester- és képviselőválasztást, mert alapos a gyanú, hogy a "választási eredmények szervezett befolyásolása iránti szándék" valósult meg a nagyarányú lakcímbejelentések révén.

A választás rendje elleni bűncselekmény miatt rendőrségi eljárás is indult.

A táblabíróság szerint már a helyi választási irodának is észlelnie kellett volna a bejelentkezettek számának hirtelen növekedését. A megyei választási bizottság eljárása pedig jogsértő volt, amiért a jogorvoslati kérelmet benyújtóktól várta el a lakcímbejelentésekkel kapcsolatos bizonyítást, miközben ezt magának a bizottságnak kellett volna ellenőriznie a számára teljes körűen elérhető adatokból.

Az ítélőtábla szerint a szavazópolgárok létszámának több mint 50 százalékos emelkedése, a polgármester- és a képviselőjelöltek közötti alacsony szavazatkülönbség a nagyon magas részvételi aránnyal együtt megalapozza a jogsértés gyanúját, mindezeknek "a választási eredmények befolyásolásának szándékán kívül nincs egyéb észszerű magyarázata".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!