Ukrajnai háború - Danyilov szerint "visszafelé sültek el" az oroszok vasárnapi rakétacsapásai

Orosz-ukrán háború, 2022.06.27

Az ukrajnai városokat ért vasárnapi orosz rakétacsapások Moszkva elrettentési taktikájának részei voltak, amit az oroszok a náci németektől kölcsönöztek, ez azonban "visszafelé sült" el - jelentette ki Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára hétfőn a Facebookon.

A tisztségviselő a bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy 1940-ben a Luftwaffe, a német Harmadik Birodalom légiereje megkezdte London nagyszabású bombázását, hogy megtörje a britek ellenállását, aláássa a harci moráljukat, de ez éppen az ellenkező hatást érte el, mert még inkább a nácik ellen tüzelte a briteket. "A Kijev és más ukrán városok, illetve régiók elleni orosz bombázások ugyanazokkal a következményekkel járnak, mint a Luftwaffe csapásai: az ukránok nem félnek, hanem dühösek és bosszút akarnak állni, az ukrán rakéták pedig nagy pontossággal megtalálják célpontjaikat" - hangoztatta a védelmi tanács vezetője.

Az Ukrajinszka Pravda hozzátette, hogy az ukrán légierő tájékoztatása szerint vasárnap az orosz erők 11 rakétát lőttek ki Ukrajna területére, ezek közül hármat a légvédelem semlegesített. Vasárnap helyi idő szerint 6 óra 30 perc körül az oroszok egy lakóépületet és egy óvodát találtak el a főváros, Kijev központjában, ennek következtében egy ember meghalt, hatan megsérültek. A rakétacsapások második hulláma az északi Csernyihiv és az ország középső részében lévő Cserkaszi régiókat érte.

Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője a Financial Times című bit lapnak nyilatkozott, ebből az Ukrajinszka Pravda idézett. Interjújában a hírszerzési főnök kijelentette, hogy az ukrán csapatok visszavonulása a keleti országrészben lévő, Luhanszk megyei Szeverodoneckből "taktikai lépés" volt, miután több héten át folytattak harcot az orosz erőkkel a városban. Kiemelte: el akarták kerülni, hogy ugyanaz megismétlődjék, mint ami a mariupoli Azovsztal ostromakor történt. Az Azovsztal acélipari üzemben körbezárt ukrán katonák több, mint nyolcvan napig tartották magukat, majd parancsot kaptak a megadásra, és most az oroszok, illetve a velük szövetséges donyecki szakadárok fogságában vannak.

Budanov elmondta, hogy Szeverodoneckből a kivonulási parancsot azért adták ki, mert az orosz nehéztüzérség "földig rombolta" a várost. Hozzáfűzte, hogy a visszavonulás miatt a Sziverszkij Donec folyó keleti partján állomásozó orosz erőknek szerinte nagyon nehéz lesz átkelniük és előrenyomulniuk, különösen észak, Liszicsanszk irányába.

Vadim Ljah, a Donyeck megyei Szlovjanszk polgármestere a Facebookon arról adott hírt, hogy az orosz erők reggel csapást mértek a város lakónegyedeire. Szavai szerint vannak a támadásnak sérültjei és halálos áldozatai is, de pontos számot nem közölt. Felhívta Szlovjanszk lakóit, hogy mielőbb hagyják el a várost.

Dmitro Lunyin, Poltava megyei kormányzó azt közölte, hogy az oroszok rakétacsapást hajtottak végre a megyeszékhely, azaz Poltava városa és a régióban léő Kremencsuk ellen. Utóbbiban szavai szerint polgári létesítményt ért találat, és vannak sérültek is, de konkrát számot ő sem közölt.

Az ukrán vezérkar napi helyzetjelentéséből az Ukrajinszka Pravda azt emelte ki, hogy az ukrán erők három irányban verték vissza az oroszok rohamait a Donyec-medencében: Marjinka közelében, továbbá Bahmut és Donyeck irányában.

Közben Kijevbe látogatott Maia Sandu moldovai elnök. Hivatala közlése szerint a nap folyamán ellátogat a Kijev környéki Borogyanka, Bucsa és Irpiny városokba, azokra a településekre, amelyekben az orosz csapatok elvonulása után meggyilkolt ukrán civilek holttesteit és tömegsírjait fedezték fel az ukrán hatóságok. A tervek szerint találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!