A királynék városán keresztül lehetünk királyok

Pick Szeged, 2020.03.03

Véget ért a csoportkör a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, és mint ilyenkor szokás, vessünk egy kicsit számot.

Férfi kézilabda BL - MOL-Pick Szeged-Vardar Szkopje A fontos meccsek ugyanis most következnek, és sok szegedi szurkoló azt gondolhatja, hogy most különösen katartikus lehet a Final4-ba jutás, hiszen két ősi riválison kellene ehhez keresztülverekedni magunkat, akikkel kapcsolatban, a sportszerűség keretei között van törleszteni valója a Kékeknek.

A MOL Pick Szeged idén megtanult nagyon nyerni. Tavaly szinte az összes győzelem (kivéve a Celje elleni 33-24) néhány gólon múlott. Idén viszont megtanult nagyon nyerni a Szeged, nyilvánvalóan a kisebb csapatok ellen. Ez mindenképpen biztató. A csapat idén is fáradtan kapta vissza a játékosait, ez nem újdonság, mint ahogy az sem, hogy nehezebben vették fel a ritmust, ez pedig egy, az Aalborg elleni hazai döntetlent eredményezett. Egyébként nem volt akkora kisiklása a csapatnak az aktuális világverseny óta, mint tavaly. A Flensburg elleni idegenbeli vereség nagy volt, és fájt, ám előtte-utána azt bőven feledtette a PSG elleni győzelem és a Barcelona elleni hősies játék.

Ahogy minden évben, a java viszont csak most jön. A több kiváló játékosát elveszítő, a hírek szerint most már tényleg a csőd közelében lévő Vardar Skopje vár a legjobb 16 között a Szegedre. Reméljük, a mindent eldöntő tényező az lesz, hogy ez a csapat a lett Kristopans és az orosz Atman után már nem az igazi, sőt, a szintén orosz klasszis szélső, Dibirov is a problémákról beszélt. Ez persze nem örömteli. A nemzetközi kézilabdának minél több, és nem kevesebb igazán jó csapatra lenne szüksége, ráadásul a címvédőről beszélünk. Ám amikor a csapat egyik ásza arról beszél, hogy már edzeni sem tudnak normálisan, és nem tudják a megfelelő taktikákat gyakorolni, akkor nem kérdés, a Szegednek kötelező lecke a legjobb 8-ba jutni.

Ugyanez a helyzet a Telekom Veszprémmel, akik csoportmásodikként a lengyel Wisla Plock ellen küzdhetnek meg a negyeddöntőért. A Plockban beérni látszik Szita Zoltán játéka, rajta kívül a Veszprém volt edzőjének, Xavi Sabatenak sok jó, és Magyarországhoz erősen kötődő játékos áll a rendelkezésére, mint Sulic vagy Mindegia. Ám akárhogy is, a bakonyiaknak nem jelenthet gondot a lengyel második helyezett legyőzése. Ebben az esetben pedig a két magyar alakulat szemtől szembe döntheti el egymás között, ki léphet be a kölni Lanxess Arena kapuján, mint játékos. A Szegednek, mint trónkövetelőnek, ez az igazság pillanata lehet. Győzzön a jobbik. Egy egyre inkább magára találó, ám szintén nem csúcsformában játszó Veszprém ellen.

Az elkövetkezendő hónapokban tehát lehet akár 6 Szeged-Veszprém, Veszprém-Szeged meccs is (1 bajnoki alapszakasz, 1 kupadöntő, 2 BL negyeddöntő, 2 bajnoki döntő). A versengés lehetősége tehát adva lesz. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint izgulni kedvenceink győzelméért.  

Álljon itt a nyolcaddöntők párosítása (a Barcelona és a Kiel, miután megnyerték saját csoportukat, nem kell játszaniuk a nyolcaddöntőben, automatikusan a negyeddöntők résztvevői):

Pick Szeged- Vardar Szkopje
Telekom Veszprém- Wisla Plock
Celje- Kielce
Dinamo Bukarest- PSG
Flensburg- Montpellier
Porto-Aalborg

A nyolcaddöntő slágernek ígérkező párharcai mindenképp a Porto - Aalborg és a Flensburg - Montpellier

Tippeim a negyeddöntőkre:

Pick Szeged - Telekom Veszprém
Kielce - PSG
Flensburg - Barcelona
Aalborg - Kiel

Cikk: Boros D. Tamás
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!