Férfi kézilabda BL - Javier Sabaté csapatával találkozik a Szeged a rájátszásban

Pick Szeged, 2019.03.03

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a spanyol Javier Sabaté csapata, a lengyel Wisla Plock lesz a MOL-Pick Szeged ellenfele a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, amelynek tétje a negyeddöntőbe jutás.

A lengyel csapat a dán Bjerringbro/Silkeborg együttesét búcsúztatta az alsó ág rájátszásában. A párharc első meccsén Plockban a vendégek nyerték 26-22-re, majd a visszavágó szünetében is két találattal vezettek, a második félidőt azonban 14-5-re a lengyelek nyerték.

Javier Sabaté honfitársa, Carlos Ortega másodedzőjeként 2012-ben érkezett a Telekom Veszprémhez, ahol 2015-től két idényen keresztül vezetőedzőként dolgozott. Irányításával a csapat a Bajnokok Ligájában előbb második, majd harmadik lett, a SEHA Ligában egy arany- és egy ezüstérmet nyert, a bajnokságot és a Magyar Kupát pedig mindkét szezonban megnyerte.

A magyar válogatottat 2016 és 2017 között bő egy évig irányította szövetségi kapitányként. Ebben az időszakban a nemzeti együttes kijutott a franciaországi világbajnokságra - ahol az olimpiai bajnok Dánia búcsúztatásával a negyeddöntőig jutott -, majd a horvátországi Európa-bajnokságra is.

A Szeged és a Wisla Plock legutóbb tavaly augusztusban felkészülési mérkőzésen találkozott: Kaliszban a lengyelek győztek 29-27-re. A magyar csapat 2017 decembere óta veretlen hazai pályán a BL-ben, legutóbb éppen a Plock tudta legyőzni saját otthonában.

A rájátszás első fordulójának első mérkőzését március 23-án vagy 24-én, a visszavágót egy héttel később rendezik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!