A balatonfüredi világkupa lesz a Magyar Úszás Napjának csúcspontja

Sport, 2018.06.05

A Magyar Úszás Napjának csúcspontjaként visszatér Balatonfüredre a nyíltvízi úszó világkupa, amelyen jövő szombaton várhatóan 27 országból több mint 150 versenyző áll rajthoz.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy rendkívül színvonalas lesz a viadal mezőnye, ugyanis a 10 kilométeres táv mindkét olimpiai címvédője, a férfiaknál a holland Ferry Weertman, a nőknél pedig honfitársa, Sharon van Rouwendaal is indul. A tavalyi, füredi világbajnokság győztesei közül három tér vissza a Balaton partjára, Weertman (10 km) mellett a brazil Ana Marcela Cunha (női 25 km) és a francia Axel Reymond (férfi 25 km).

Bóka István, Balatonfüred polgármestere kiemelte: 2010 óta rendeznek nyíltvízi versenyeket a városban, ezek közül kiemelkedik a tavalyi világbajnokság, amely a sportszakmai sikerek mellett a városimázst is erősítette, és amelynek kapcsán számos fejlesztés valósult meg (például ingyenes wi-fi hálózat).

"Balatonfüredet már a nyíltvízi úszás városának is lehet nevezni" - jegyezte meg.

Risztov Éva, a Magyar Úszó Szövetségen (MÚSZ) belüli Olimpiai Bajnokok Testületének elnöke elmondta, rajta kívül négy ötkarikás aranyérmes, Wladár Sándor, Gyurta Dániel, Kovács Ágnes és Szabó József vesz részt az eseményen.

A vk-sorozat nyolc állomásból áll, ezekből kettő van Európában. A magyarországi verseny összdíjazása 30 ezer dollár, mind a férfiaknál, mind a nőknél az első nyolc helyezett részesül pénzdíjban. A szezon végén az összetett első nyolc helyezettje további pénzjutalmat kap, de csak azoknak az eredményeit veszik figyelembe, akik a versenyek legalább 70 százalékán részt vettek.

Rasovszky Kristóf tavaly három vk-viadalt is megnyert, összesítésben pedig negyedikként zárt. Idén Dohában és a Seychelles-szigeteken is 12. lett.

"Balatonfüreden még a dobogóra sem tudtam felállni, így most elsősorban ez a célom. Ha lehet, akkor a tetején állnék" - nyilatkozott a magyar úszó.

Olasz Anna egy 16. és egy 17. hellyel a háta mögött várja a füredi viadalt:

"Az egész szezonom olyan, mint ahogy úszni szoktam, hátulról jövök felfelé. Ugyan az Európa-bajnokságra készülök, de a legfontosabb vk-állomás egyértelműen a balatonfüredi." - mondta.

Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke a Magyar Úszás Napjával kapcsolatban elmondta: rekordot jelentően már több mint harminc önkormányzat jelezte csatlakozását az eseményhez.

"Nyíregyházától Zalaegerszegig mindenki ott van, s mindenki megnyitja az uszodái, strandjai kapuját, ahol díjmenetesen, vagy csekély térítés ellenében úszhat bárki" - mondta az olimpiai bajnok sportvezető.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!