A BL-győztes Louis Saha angliai futballszellemet tapasztalt a csepeli edzésen

Sport, 2018.04.12

Louis Saha Bajnokok Ligája-győztes francia labdarúgó azt mondta: angliai futballszellemet tapasztalt azon a csepeli edzésen, amelyen helyi fiatalokkal együtt lépett pályára.

A 38 éves Saha - aki a Manchester United globális marketingpartnerének, a több mint száz éve alapított Gulf Oilnak a meghívására érkezett Magyarországra - csütörtökön a csepeli Nagy Imre Általános Iskola sportpályáján a Csepeli Utánpótlás Sportegyesület edzésére látogatott el. A rendhagyó gyakorláson több korosztály tagjai - U7-től az U15-ig vettek részt - és a fiatalok legnagyobb örömére Saha a kötelező néhány perces mozgáson és protokolláris feladatokon, a közös fotókon túl a vártnál hosszabb ideig aktívan bekapcsolódott az edzésmunkába.

Az MU utazó nagyköveteként Saha több hasonló rendezvényen vesz részt, a csepeli esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: nagyon élvezte az edzést és jó volt látnia a mosolygós arcokat.

"Előbb letámadtak a fotókért, aláírásokért, de utána a pályán is hasonlóban részesítettek" - nyilatkozta Saha, aki hozzátette, a fiatalok részéről igyekezetben nem volt hiány, így akár "térd magasságában érkező" kemény belépőket tapasztalt. "Ez a srácok futball iránt érzett szenvedélyéből fakad. Egyáltalán nem voltak megszeppenve a pályán, örömmel tapasztaltam Magyarországon az angliai futballszellemet".

A 20-szoros francia válogatott csatár 2004 és 2008 között játszott az angol klubban, amellyel 2008-ban Bajnokok Ligáját nyert, abban az esztendőben megvédte egy évvel korábban szerzett bajnoki aranyérmet, míg 2006-ban az angol Ligakupában lett első. A felnőtt pályafutását Metzben megalapozó Saha Angliában megfordult még a Newcastle United, a Fulham, az Everton, a Tottenham Hotspur és a Sunderland együttesében, profi karrierjének utolsó csapata az olasz Lazio volt, amelyet fél évig, 2013 nyaráig szolgált.

Saha kiemelte: egy labdarúgó élete pályafutása befejeztével sokat változik, őt azonban a sok sérülés felkészítette erre. Miként az is, hogy nagyszerű posztriválisai voltak, ami játékosként is mindig kemény munkára ösztönözte. Saha elmondta, hogy a mindennapjai most a tanulásról is szólnak, és az üzleti életben járatos emberektől igyekszik tapasztalatokat szerezni. Emellett szülőként felelősségteljesen szeretné a gyerekeit felkészíteni az életre.

"Fontosak tartom a következő generáció számára átadni azt az üzenetet, hogy az életben nem a hírnév a legértékesebb" - tette hozzá Saha.

Saha a mai Manchester Unitedet nem akarta összehasonlítani azzal a BL-győztes együttessel, amelynek tagja volt, szerinte a labdarúgás még az elmúlt tíz évben is sokat változott. Úgy vélte, annál is sokkal gyorsabb lett, mint amilyen tempóban ők játszottak. Elmondta, akkoriban egy-két kiemelkedő képesség elég volt egy nagyszerű pályafutáshoz, mostanra azonban ez már kevés lett, miután az egész világról koncentrálódnak a tehetségek.

"És egy olyan menedzsert, mint Sir Alex Ferguson nehéz volt pótolni" - hangsúlyozta Saha, aki szerint ismét régi fényében csilloghat az MU, mivel "José Mourinho irányításával sokkal több értéket képvisel, mint az elmúlt években".

A nyári, oroszországi világbajnoksággal kapcsolatban Saha megjegyezte: honfitársainál beérett egy tehetséges generáció, amely már a 2016-os, hazai rendezésű Európa-bajnokságon is nagyszerűen teljesített azzal, hogy döntőt játszott.

"Azóta a kulcsemberek, Griezmann, Pogba és a többiek még fejlődtek is, jobb játékosokká váltak" - emelte ki Saha, aki megjegyezte, sok nagy ellenfél érkezik a tornára, ennek ellenére honfitársaival szemben elvárás, hogy messzire jussanak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!