A szlovák jégkorongligában szerepel a következő idényben a DVTK és a MAC

Sport, 2018.06.14

A következő idénytől két magyar csapattal, a DVTK Jegesmedvék és a MAC Budapest együttesével 12 résztvevősre bővül a szlovák jégkorongbajnokság élvonala, a Tipsport liga - jelentették be pozsonyi sajtótájékoztatójukon a szlovák sorozat és a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) vezetői csütörtökön.

A szlovák ligában - más szomszédos országok nemzetközinek számító versenyeitől eltérően - eddig kizárólag hazai csapatok vettek részt, így a bővítés teljesen újnak és rendhagyónak számít, az arról szóló megegyezést több éven át tartó egyeztetések előzték meg. A projektről kötött megegyezés egyelőre egy évre szól, de a résztvevők hosszabbtávú együttműködésre készülnek.

"Ma megtettük az első lépést, de továbbiakra is készülünk" - mondta a bővítésről Richard Lintner, a szlovák Tipsport liga igazgatója, aki szerint az, hogy két magyar csapattal - az Erste Ligában bajnok MAC-cal és a döntős DVTK-val - bővül a verseny, több szempontból is jó hír. Főként mivel sikerült szorosabbra fűzni a Visegrád Kupa keretein belül jónak bizonyult együttműködést, valamint azért is, mert így javul a bajnokság presztízse és nő majd iránta az érdeklődés is.

"A magyar jégkorong az elmúlt két évtizedben óriásit fejlődött, jól mutatja ezt, hogy a korábban elérhetetlen, a világ élmezőnyéhez tartozó Szlovákia is partnerként kezel minket. A jelenlegi projektet arra szánjuk, hogy a megkezdett fejlődésnek egy újabb lökést adjon" - mondta az együttműködésről Sipos Levente, az MJSZ főtitkára, aki hozzátette, szeretnék kibővíteni a közös munkát a szlovák jégkorongsporttal, így bíznak benne, hogy a mostani megállapodás, ami várhatóan új lendületet ad a két ország jégkorongos közösségének, csak a kezdete lesz egy sikeres együttműködésnek.

"Nagyon jó kapcsolatot építettünk ki a szlovákokkal, és mindig is az volt a vágyunk, hogy elérjünk a szlovák hokihoz" - mondta a megegyezésről Egri István, a miskolci DVTK Jegesmedvék együttesének elnöke. Megjegyezte, bízik benne, hogy sikerül majd hozzájárulniuk a közös liga színvonalának emeléséhez. Terveiket illetően rámutatott: mindent megtesznek azért, hogy bejussanak a rájátszásba, a legjobb nyolc közé.

Richard Lintner újságírói kérdésre elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy a Tipsport liga még tovább bővüljön - e tekintetben lengyel csapatok is szóba kerültek - ám ezzel a kérdéssel csak a következő idény kiértékelése után akarnak komolyabban foglalkozni. Lintner kérdésre válaszolva cáfolta azokat a találgatásokat, miszerint a ligában való indulásért félmillió eurós részvételi díjat kértek volna csapatonként. Ám elmondta: a bővítésből adódó anyagi plusz - a televíziós közvetítési jogdíjakat a reklámbevételeket és az indulási költségeket összesítve - közelíti az egymillió eurót.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!