A tervezettnél bővebb a férfi vízilabda-válogatott kerete

Sport, 2018.05.27

A tervezettnél bővebb, 21 fős keretet hirdetett vasárnap Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

"Bővebb ez a keret, mint előzetesen szerettem volna, aminek elsősorban az az oka, hogy a Világliga-indulás és a két nemzetközi torna, illetve a klubszezon versenynaptára, a BL nyolcas döntője nem kis feladatot ró a játékosokra" - olvasható a magyar szövetség honlapján az edző nyilatkozata. A kapitány a Világliga június 18. és 23. között sorra kerülő budapesti szuperdöntőjére, valamint a július 16. és 28. között Barcelonában rendezendő Európa-bajnokságra készül csapatával.

Märcz Tamás emlékeztetett arra, hogy a kontinenstornát követő pihenő után augusztus közepén ismét válogatott edzések lesznek, szeptemberben ugyanis a berlini Világkupán vesznek részt.

A kapitány három részletben kezdi majd a munkát a játékosokkal, a keret csak napokkal a Bajnokok Ligája nyolcas döntője után egészül ki.

"A teljes szezonban nyújtott teljesítményt vettem figyelembe, a klubban látott és a válogatottban tapasztalt produkció alapján kaptam átfogó képet arról, kiket érdemes meghívni. Azt hiszem, bátran mondhatom, ez egy stabil keret, a játékosok nagy része ott volt év közben a csapatban" - fogalmazott.

Hangsúlyozta: a csapatszerkezetet is figyelembe kellett vennie a névsor összeállításánál és jól szolgálhatja a felkészülés sikerét, hogy minden poszton versenyhelyzet van.

A keretből a válogatott szereplését befejező Hosnyánszky Norbert mellett továbbra is hiányzik Hárai Balázs és Varga Dénes, ők kihagyják a nyári szereplést.

"Hangsúlyozni szeretném, utóbbi két játékos esetében nem visszavonulásról van szó, bízom benne, a válogatott nélkül töltött időszak még erősebbé teszik őket a folytatásra" - tette hozzá Märcz Tamás.


A magyar férfiválogatott kerete:

kapusok: Kardos Gergely (Szolnok), Nagy Viktor (Szolnok), Szakonyi Dániel (BVSC), Vogel Soma (FTC)

mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Eger), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Eger), Erdélyi Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Jansik Szilárd (FTC), Kovács Gergő (Eger), Mezei Tamás (Szolnok), Manhercz Krisztián (FTC), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Török Béla (BVSC), Vadovics Viktor (Miskolc), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)


A nyári program:
június 18-23.: Világliga szuperdöntő, Budapest, Duna Aréna
június 29.-július 1.: nemzetközi torna, Németország
július 5-7.: BENU Kupa, nemzetközi torna, Budapest
július 16-28.: Európa-bajnokság, Barcelona
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!