A 70 éves Fazekas Lászlót köszöntötték Újpesten

Sport, 2017.10.15

Fazekas Lászlót, az Újpest 92-szeres válogatott, olimpiai bajnok, európai ezüstcipős csatárát köszöntötték 70. születésnapja alkalmából vasárnap délután, az Újpesti Polgár Centrumban.

Az Újpesti Torna Egylet és az UTE Baráti Kör közös rendezvényén vastaps fogadta a terembe belépő egykori kiváló játékost, akit Őze István, az UTE klubigazgatója nemcsak korszaka egyik meghatározó futballistájának, hanem egyszerűen óriási zseninek nevezett.

Levetíttek néhányat az Újpesti Dózsa legendás támadójának góljai közül, majd Zsigmond Barna Pál, a kerület alpolgármestere olvasta fel Orbán Viktor miniszterelnök levelét. Ebben a kormányfő hangsúlyozta: "Fazekas László nemcsak tehetségével, hanem kitartásával és profizmusával is kiemelkedett a magyar labdarúgásból, s nemcsak játékosként, hanem később edzőként is nemzetközi elismerést szerzett."

Pintér Sándor belügyminiszter jókívánságait Csampa Zsolt államtitkár tolmácsolta, a Magyar Olimpiai Bizottság nevében pedig Bodnár András, a Mező Ferenc Sportbizottság elnöke köszöntötte Mexikó ötkarikás aranyérmesét, akinek egy riói éremkollekciót és egy vadonatúj, nemzeti színű mezt nyújtott át.

A játékostársak és az UTE képviseletében Dunai Antaltól az egyik újpesti bajnokcsapatot ábrázoló képet, Böőr Zoltántól, az Újpest FC technikai vezetőjétől pedig egy 70-es számú mezt kapott a lila-fehér klubban 21 évet eltöltött egykori játékos, akit a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről a nagy rivális Ferencváros kulcsembere, Nyilasi Tibor köszöntött fel.

"Nem számítottam ilyen fogadtatásra" - fogalmazott a családjával 1980 óta Belgiumban élő Fazekas, aki elmondása szerint ezúttal kétszeresen is hazatért, egyrészt Magyarországra, másrészt Újpestre. Az ünnepelt egy pódiumbeszélgetésben bevallotta, sohasem az elismerésért, hanem a játék szeretetéért futballozott. Hozzátette: a kilenc bajnokságot nyert csapat erősségét egyrészt a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársor jelentette, valamint az, hogy olyan játékosok szerepeltek benne, akik nyerő típusúak voltak, és nem szerettek veszíteni.

"Jóformán edző sem kellett nekünk, annyira ismertük egymás gondolatait, és tudtuk, hogy a társunk mit fog csinálni" - jelentette ki Fazekas, aki szerint a kishitű neveltetés okozhatta azt, hogy annak idején a Bajnokcsapatok Európa Kupájában nem tudták megőrizni előnyüket a nagyhírű Juventusszal és a Benficával szemben.

Az ünnepség végén egy Megyeri úti stadiont formázó tortát kapott a születésnapos, akiről közös fényképet készítettek az egykori csapattársak és az újpesti legendák társaságában. A rendezvényen Törőcsik András is tiszteletét tette.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!