A Ferencváros női csapatának névadó főszponzora 2020-ig hosszabbított

Sport, 2017.09.16

Újabb három évig, vagyis 2020 végéig névadó főszponzorként támogatja a Ferencváros női kézilabda csapatát a Rail Cargo Hungária Zrt.

A folytatásról szóló megállapodást szombaton, az FTC Népligeti sporttelepén megtartott családi sportnap keretében írta alá Kovács Imre, a vasúti árufuvarozási cég igazgatóságának elnöke, valamint Kubatov Gábor, a Ferencváros első embere.

"A Rail Cargo Hungária hat éve támogatja női kézilabda csapatunkat. Az együtt töltött időben elért hazai és nemzetközi sikerekre, a KEK-győzelemre, a két évvel ezelőtt bajnoki címre és a Magyar Kupa idei elhódítására minden ferencvárosi szurkoló büszke lehet. A folyamatos kimagasló teljesítményhez stabil szakmai és anyagi háttér szükséges, ezért remélem, a meghosszabbított szerződés hasonló eredmények alapjául szolgál a jövőre nézve" - jelentette ki a szerződés aláírásakor Kubatov Gábor.

"Öröm támogatni ezt a csapatot, és nemcsak a meccsek hangulata miatt" - fogalmazott Kovács Imre, aki elmondta, hogy a cég dolgozói mindig nagy érdeklődést mutatnak az FTC női kéziseinek mérkőzéseire szóló jegyek iránt.

Elek Gábor vezetőedző szerint a magyar sportban is unikumnak számít, hogy egy csapat és egy támogató között ilyen hosszú kapcsolat legyen, amely nem csupán üzleti, hanem inkább baráti jellegű. A szakember az idei célokról szólva megjegyezte, a legfontosabb most az, hogy a magyar bajnokságban Bajnokok Ligája-szereplést érő helyen, vagyis az első kettőben végezzenek. Úgy érzi, hogy Zácsik Szandra távozása ellenére a játékoskeret nem gyengült, sőt a balkezes oldalon még erősödött is.

Bognár László, az FTC Kézilabdasport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére a támogatás konkrét összegét nem árulta el, csak annyit mondott, hogy az nagyjából a szakosztály éves költségvetésének 15 százalékát biztosítja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!