A Lázár fivérek nyertek Fábiánsebestyénben

Sport, 2017.05.07

A ketteseknél Lázár Vilmos, míg a négyeseknél öccse, Lázár Zoltán győzött a Fábiánsebestyénben vasárnap befejeződött nemzetközi fogathajtóversenyen.

A 11-szeres világbajnok Lázár Vilmos nagy fölénnyel, több mint 16 hibapontos különbséggel előzte meg a második ifj. Nagy Tibort és a harmadik Hódi Károlyt. A Magyar Lovassport Szövetség elnökeként is dolgozó, 50 éves sportember már a díjhajtást követően vezetett, s bár szombaton másodikként zárta a maratonhajtást, előnye így is nőtt, a vasárnapi akadályhajtásban pedig ötödik helyével biztosan őrizte meg első helyét.

Nyolcszoros vb-aranyérmes öccse, Lázár Zoltán a négyeseknél szintén jelentős, több mint 13 hibapontos előnnyel előzte meg az idei fedeles világkupadöntőben is második svájci Jerome Voutaz-t és a holland Bram Chardont, aki a sportág élő legendájának számító Ysbrand Chardonnak a fia. A 44 esztendős Lázár Zoltán szintén már díjhajtásban élre állt, a maratonhajtásban szintúgy második lett, mint bátyja, az akadályhajtásban pedig némi időtúllépéssel ugyancsak második lett. A csapatban szintén világbajnok Dobrovitz József ezúttal negyedikként zárt.

A négyesfogatoknak a göteborgi Európa-, míg a ketteseknek a lipicai világbajnokságra ez volt az első válogatóverseny. A két esemény azért lesz kiemelkedő a magyar fogathajtás 48 éves történetében, mert eddig 96 Eb- és vb-érmet nyertek a magyarok, így idén akár összejöhet a századik is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!