Augusztus 22-én rajtol a jégkorongozók Visegrád Kupája

Sport, 2017.05.24

Augusztus 22-én rajtol a jégkorongozók új sorozata, a Visegrád Kupa, amelyben négy-négy magyar, illetve szlovák együttes vesz részt.

Az érintett klubok képviselői - Richard Lintnernek, a szlovákiai Tipsport Liga vezetőjének, valamint Egri Gergelynek, a magyar szövetség sportigazgatójának a társaságában - Pozsonyban megtartották az első ülésüket, amelyen sor került a sorsolásra is.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az első fordulóban a MAC Budapest a HK Nitrához látogat, a Fehérvár AV19 Érsekújvárra megy. A DVTK a Poprádot fogadja, míg az UTE-hoz a Zsolna érkezik. Ezt követően - a tervek szerint - augusztus 25-én, 27-én és 29-én lesznek mérkőzések. Minden csapat valamennyi riválisával kétszer játszik otthon és kétszer idegenben.

Azonos nemzetiségű klubok az első körben, valamint az október 4-ei és 11-ei negyeddöntőben még nem találkoznak egymással. Az elődöntőket november 14-én és 29-én rendezik meg, a döntő időpontja január 10-e és 17-e. A játéknapok még nem véglegesek, az érintett csapatok kérését figyelembe véve módosulhat.

A pozsonyi találkozón megfigyelőként már jelen volt lengyel részről a szövetség, valamint néhány klub képviselője, akik fantáziát látnak a sorozatban. Elmondásuk szerint szívesen csatlakoznának a jövő évtől.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!