Australian Open - Babos kikapott a második fordulóban

Sport, 2018.01.17

Babos Tímea három szettben kikapott szerdán a spanyol Carla Suarez Navarrótól, így egyesben a 64 között fejezte be a szereplését a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 51., 24 éves magyar játékos először találkozott a WTA rangsorában 39. riválissal, s miután első adogatójátékát hozta, Suarez Navarro átvette az irányítást, és sorozatban három gémet nyerve 3:1-re elhúzott. Babos az elején leginkább fonákkal hibázott sokat, a pontosan szerváló 29 éves spanyol pedig élt a lehetőségekkel, és a hetedik játékban megduplázta a brékelőnyét. Kiszerválni ugyanakkor itt még nem tudta a játszmát, a magyar játékos felzárkózott, de a következő szervajátékát már hozta Suarez Navarro, így 42 perc alatt begyűjtötte az első játszmát.

A második szettben Babos magabiztosabban kezdett teniszezni, 2:1-es előnyénél három bréklabdához jutott, s már az elsőt kihasználva 3:1-re ellépett. Az ezt követő szervagémben aztán két bréklabdát is hárítania kellett, de megoldotta, így közel került az egyenlítéshez. A spanyol egyre többet hibázott, 5:2-nél Babos egy remek ütéssel ismét brékelt, ezzel 33 perc alatt kiegyenlített.

A lendület azonban megtört, a döntő játszma legelején Babos rögtön hátrányba került az adogatójátéka után, s miután az ellenfél nagy csatában hozta a sajátját, újra brékelt, így 3:0-ra elhúzott. A magyar teniszező ismét pontatlanná vált, Suarez Navarro pedig ezzel párhuzamosan visszanyerte magabiztosságát, s bár egyszer-kétszer ő is nagyot hibázott, még ez is belefért, 4:0 után már csak arra figyelt, hogy hozza a saját adogatójátékait.

A meccs 1 óra 50 percig tartott.

"Nagyon sajnálom a mai mérkőzést" - kezdte az értékelést honlapján a magyar teniszező. Hozzátette, meglátása szerint az elején hibázott, amikor a bréklabdáknál nem volt agresszívabb, azt követően viszont ellenfele "szinte hibátlanul játszott" az első játszmában.

"A második szettben küzdöttem, ahogyan csak bírtam. Ellenfelemnek is voltak lehetőségei, de sikerült egyenlítenem" - mondta Babos, aki szerint a döntő felvonás elején megremegett kicsit a keze, s ez döntőnek bizonyult.

"A lényeg, hogy ebből is tudjak tanulni. Nagy mérkőzés volt, amelyen hosszú ideig jól is játszottam. Most szomorú vagyok, de bízom benne, hogy idővel azért jobb lesz a kedvem" - nyilatkozta a soproni születésű teniszező.

Babos - aki a nyitófordulóban a tizedik helyen kiemelt amerikai Coco Vandeweghe-et búcsúztatta - hatodszor játszott egyesben az Australian Open főtábláján, s négy első fordulós kiesés mellett 2016 után most másodszor búcsúzott a 64 között.

A magyar játékos női párosban és vegyes párosban még érdekelt a melbourne-i Grand Slam-tornán.

Eredmény:

női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

--------------------------------------------
Suarez Navarro (spanyol)-Babos 6:4, 2:6, 6:2
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!