Az Aston Villa szerződtette az Arsenal argentin kapusát

Sport, 2020.09.16

Emiliano Martinez az angol élvonalban szereplő Aston Villa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

A birminghami klub honlapja szerdán közölte, hogy négy évre szóló megállapodást kötöttek a 28 éves argentin kapussal, aki az előző idényben FA Kupát nyert az Arsenallal.

Dean Smith, az Aston Villa vezetőedzője kiemelte: alkalmuk adódott topkategóriás kapust venni a nyári átigazolási piacon, ők pedig éltek a lehetőséggel. A szakember szerint Martinezre hosszú távon számíthatnak kulcsemberként.

A BBC brit lap úgy tudja, hogy 17 millió fontot (6,64 milliárd forintot) fizettek az argentin kapusért, aki 2010 nyarán szerződött az Arsenalhoz. A londoniak az azóta eltelt tíz évben többször kölcsönadták ugyan, de a legutóbbi idényben 23 alkalommal védhetett, az újrakezdést követően pedig stabil kezdőnek számított. Többek között ő állt az Arsenal kapujában augusztus elején a Chelsea elleni FA Kupa-döntőben, amelyet 2-1-re megnyertek. De a 2020/21-es idényben is begyűjtött már egy trófeát az Arsenallal, amely augusztus végén az angol Szuperkupában a bajnoki címvédő Liverpoolt múlta felül tizenegyespárbajban.

Az Aston Villa újoncként a 17. helyen végzett a Premier League előző szezonjában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!