Az MLSZ alkalmazza az IFAB cserékre vonatkozó átmeneti szabályát

Sport, 2020.05.19

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alkalmazza a sportág szabályalkotó testületének (IFAB) cserékre vonatkozó átmeneti szabályát, így a bajnoki találkozókon ötször változtathat csapatának összetételén az edző, a Magyar Kupában pedig hosszabbítás esetén akár hatszor.

"A szabályváltásra a játékosok egészségének védelme érdekében volt szükség, mert a koronavírus-járvány miatt sok bajnokságot a szokásosnál jóval sűrűbb program mellett fejeznek be, emellett a nyári időjárás is megviselheti a futballistákat" - mondta az MTI-nek Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője.

A tájékoztatásából kiderült, a szabályváltozás csak az idén befejeződő sorozatokban alkalmazható, emellett úgy alkották meg, hogy ne növelje a játékmegszakítások számát, ugyanis a megnövelt cserelehetőségeket ugyanúgy három játékmegszakításba, illetve a félidők közti szünetbe kell belesűríteni.

"Ha egy játékmegszakítás során mindkét csapat cserél, az mindkettőnek beleszámít a felhasználható játékmegszakítások számába" - magyarázta el a szabályt Sipos, aki hozzátette, ha a Magyar Kupában hosszabbításra kerül sor, egy negyedik játékmegszakítást és egy hatodik cserelehetőséget is felhasználhatnak a csapatok.

Az új szabályok használata nem kötelező, de a legtöbb szövetség, így az MLSZ is bevezette azokat. Az IFAB a későbbiekben dönt arról, hogy a szabályváltoztatásokat a 2021-ben futó sorozatokra is alkalmazhatóvá teszi-e.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!