Az elnök szerint a magyar cselgáncs mellett elszaladt a világ

Sport, 2017.11.16

A magyar cselgáncs mellett elszaladt a világ - véli Tóth László, a szövetség elnöke, aki a sportágban dolgozók összefogásában, valamint a központosításban látja a kivezető utat.

"Közös összefogásra van szükség, nem megy másként. A világ elszaladt mellettünk" - fogalmazott a sportvezető az M4 Sport Sportreggeli című műsorában csütörtökön. Hozzátette: a sportágban olyan fajta központosítás lesz, ahol a munkára koncentrálnak, valamint az eddiginél jóval többet kell edzeniük egymással a válogatottaknak, illetve azoknak az utánpótláskorú fiataloknak, akiket szeretnének felzárkóztatni a felnőttekhez.

Kiemelte: az eddigi heti egy keretedzés helyett a jövőben három lesz, a válogatott pedig nemcsak Budapesten, hanem régiós központokban - többek között Kaposváron, Miskolcon, Cegléden, Győrben - készülne és versenyezne. Ezekre az alkalmakra - az elnök elmondása szerint - földrajzi alapon szomszédos országok dzsúdósait is elhívnák, illetve a jó sportdiplomáciai kapcsolataikat kihasználva várnak iráni, illetve mongol versenyzőket is.

"A szakma a központosítási elképzelésekkel egyetértett, a szövetségi kapitányok személyét illetően azonban akadtak nézeteltérések" - említette az elnök. Elárulta: a struktúraváltásról a riói olimpia után döntöttek, ám miután a sportágban tizenöt hónapot követően sem alakult ki konszenzus a személyi kérdésekben, az elnökség Pánczél Gábort a férfi, Toncs Pétert pedig a női szakág vezetésével bízta meg. A szakmai munkát az a japán Micutosi Nandzso felügyeli, aki korábban négy éven át irányította az ázsiai ország női olimpiai válogatottjának felkészülését.

Az elnök hozzátette: azok a nemzetek, amelyeket korábban "nevetve" lenéztek - a környékről a horvátokat, az osztrákokat, a románokat és a szlovénokat említette - következetes utánpótlásprogramot vittek végig, és nemcsak utolérték, hanem már le is hagyták a magyar judót.

"Az U23-as Európa-bajnokság erre a bizonyíték, ahol igazából kikaptunk tőlük. Nekünk vissza kell fognunk egy picit az arcunkból" - fogalmazott. Hangsúlyozta: a cselgáncs olyan sportág, amit egyedül, megfelelő edzőpartner nélkül senki nem űzhet. Megjegyezte: a nemzetközi szövetség olimpiai edzőtábora Dunavarsányban van, ahol az eddigi harminc-negyven fő helyett a jövőben száz külföldi versenyzőt, potenciális edzőpartnert látnának vendégül.

A magyar válogatott érem nélkül zárta a tavalyi, riói olimpiát és az idei, budapesti világbajnokságot. Rio de Janeiróban Ungvári Miklós ötödik, Csernoviczki Éva, Karakas Hedvig és Joó Abigél pedig hetedik helyen végzett, míg a Papp László Sportarénában Csoknyai László, Tóth Krisztián és Bor Barna lett ötödik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!