Az MLSZ és az MSÚSZ köszöntötte a 96 éves Szepesi Györgyöt

Sport, 2018.02.06

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) képviselői kedden születésnapja alkalmából köszöntötték a 96 éves Szepesi Györgyöt.

Az MSÚSZ Facebook-bejegyzése szerint a legendás rádióriportert, az MLSZ korábbi elnökét, tiszteletbeli elnökét a szűkkörű összejövetelen az MLSZ részéről Berzi Sándor alelnök és nemzetközi igazgató, valamint Huszár István, a nemzetközi osztály helyettes vezetője látogatta meg, míg az újságíró-szervezet képviseletében Szöllősi György elnök és Kolodzey Tamás, Szepesi régi barátja volt jelen.

Szepesi György - aki 1948-ban tudósított először olimpiáról - első magyar sportújságíróként kapta meg a Gerevich-díjat, birtokosa az Orth György-díjnak, az Aranytollnak. Kodály Zoltán közművelődési díjat vehetett át a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kuratóriumától. 2004-ben a Prima Primissima-díj kitüntetettje lett, és ugyanebben az évben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Életműdíjjal jutalmazta.

Birtokosa a NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozatának, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének is. 1995-ben szűkebb pátriája, Budapest XIII. kerülete, majd 2005-ben a főváros is díszpolgárává avatta. 2012-ben az újonnan alapított Magyar Sportsajtó Halhatatlanja díjat és a Magyar Olimpiai Bizottság sajtóbizottságának Média-különdíját vehette át. 2016-ban a Magyar Labdarúgó Szövetség életműdíját kapta meg. A róla elnevezett Szepesi-díjat, amellyel a hazai újságírás és sportújságírás egyik meghatározó alakját díjazzák, először 2015-ben adták át.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!