Bemutatták a Verebes Józsefről szóló könyvet

Sport, 2017.03.13

Hétfőn bemutatták Verebes Krisztina könyvét, amelyet Az én Mágusom, Verebes József címmel írt édesapjáról, az egy évvel ezelőtt elhunyt labdarúgóedzőről.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadion dísztermében rendezett eseményen a szerző elmondta, hetven interjú szerepel a könyvben, emellett megidézte édesapja pályafutásának már elhunyt szereplőit, és végignézte az elmúlt évtizedek sportsajtóját is.

Reményi József Tamás, a könyv szerkesztője erre utalva úgy fogalmazott, a szerző a legnehezebb műfajt választotta, a könyvnek "több szereplője van, mint a Háború és békének, és a hangnemek folyamatosan változnak benne".

Verebes Krisztina elmondta, könyve tulajdonképpen kollázs, amelyben a címszereplőtől, a néhai edzőtől is számos idézet szerepel. "A mai nap Verebes József halálának az évfordulója, de remélem, hogy a könyv által a feltámadásának napja is" - tette hozzá könnyeivel küszködve.

A szerző előszavából kiderül, talán még sosem készült futballkönyv ennyi megszólalóval. "Sokat meséltek kortársai, játékosai és barátai is. Az interjúk alatt rájöttem, mennyien szerették, szeretik őt. Érzelmileg nem volt könnyű ez a néhány hónap. De én talán így dolgoztam fel a történteket. Pozitív könyvet szerettem volna, sok Verebes-idézettel, humorral. A nehéz időszakokról is írok, a rosszindulatú vádakat viszont nem idézem. Ez most az én válogatásom. A célom, hogy a futballszerető közönség, a szakma ne felejtse őt el, sőt fedezzék fel újra. Ha kell, értelmezzék át a róla kialakult képet" - írta.

A könyvbemutatón több mint kétszáz meghívott vendég jelent meg, köztük számos egykori kiváló labdarúgó, edző, sportvezető. Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója elmondta, ilyen jelentős érdeklődést csak az ünnepi könyvhét megnyitóján szokott tapasztalni.

"Óriási megtiszteltetés, hogy az MTK sikeredzői között tudhatjuk Verebes Józsefet" - jelentette ki Deutsch Tamás, a fővárosi kék-fehér klub elnöke. A folytatásban Hannich Péter, Bognár György, Híres Gábor és Nyilasi Tibor emlékezett egykori mesterére.

Verebes József tavaly március 13-án, 74 évesen hunyt el. Edzői pályafutása során a legnagyobb sikereit a győri Rába ETO-val és az MTK-val érte el. Háromszor nyert bajnoki címet, és még öt alkalommal szerzett érmet az NB I-ben. A magyar válogatottat két időszakban is irányította szövetségi kapitányként.

A kötet győri bemutatójára jövő hétfőn lesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!