Birkózó Eb - Kuramagomedov is ötödik

Sport, 2020.02.16

Muszukajev Iszmailhoz (65 kg) hasonlóan a szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában szereplő Kuramagomedov Murad is elveszítette bronzmeccsét, és így az ötödik helyen végzett a római birkózó Európa-bajnokságon.

A vasárnap egyetlen magyar érdekeltje szombaton két szép győzelemmel jutott elődöntőbe, ott viszont simán kikapott a hazai favorit Frank Chamizo Marqueztől.

Az Eb zárónapján egy hasonlóan nehéz rivális várt rá, a háromszoros Eb-győztes török Soner Demirtas ugyanis biztosan jutott tovább a vigaszágról.

A bronzmeccs első két percében semmi sem történt a szőnyegen, mindkét fél nagyon óvatosan "téblábolt" a másikkal szemben, és az összekapaszkodást sem erőltette. A bíróknak nem volt egyszerű kiválasztani a passzívabbat a felek közül, a választás végül a dagesztáni származású Kuramagomedovra esett, aki az ezt követő 30 másodpercben sem csinált akciót, így riválisa került előnybe (0-1). A szünetig még egy perc volt hátra, Demirtas pedig úgy döntött, megkockáztat egy lábratámadást, és mivel sikerrel járt (0-3), megnyugtató előnnyel mehetett pihenni.

A folytatásban a Tatabánya birkózójának mennie kellett előre, és az akarattal nem is volt gond, ám nem tudta áttörni a török védekezését, ráadásul a hajrában egy a korábbihoz hasonló lábratámadással ismét Demirtas került felülre (0-5), ami végleg eldöntötte a meccset.

Kuramagomedov vesztes meccsével a szabadfogású magyar csapat két ötödik hellyel zárta a kontinensviadalt, melyen korábban a kötöttfogásúak három érmet nyertek: Lévai Zoltán (77 kg) és Lőrincz Viktor (87 kg) a második, Torba Erik (63 kg) pedig harmadik lett. Muszukajevhez és Kuramagomedovhoz hasonlóan a kötöttfogású Váncza István (67 kg) is ötödik hellyel fejezte be a versenyt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!