Birkózó Eb - Kuramagomedov kikapott az elődöntőben, Nagy kiesett

Sport, 2020.02.15

A szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában szereplő Kuramagomedov Murad a szombat délutáni elődöntőben nem bírt a hazai közönség előtt szereplő Frank Chamizo Marquezzel a Rómában zajló birkózó Európa-bajnokságon, így vasárnap a bronzéremért küzdhet.

A honosított versenyző két magabiztos siker után várta a címvédő és tavaly világbajnoki ezüstérmes rivális elleni küzdelmet. Azonban Marquez már nagy falatnak bizonyult, végig a kubai születésű olasz irányított, ezért passzivitásért Kuramagomedov intették, aki a félperces akciókényszerben sem tudott mit kezdeni esélyesebb ellenfelével, és így már egypontos hátrányba került.

Az első menet vége előtt ráadásul a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok mögéje került, vagyis 3-0-s előnnyel vonulhatott pihenni.

A folytatásban sem változott a küzdelem, a bíró ismét a 23 éves magyart látta passzívnak, aki ezúttal sem tudott akciót kezdeményezni, azaz már 0-4 állt az eredményjelzőn. Marquez a hátralévő időben újabb mögékerüléssel tette még magabiztosabbá sikerét (0-6).

A 86 kilós Nagy Mihály, a nehézsúlyú Ligeti Dánielhez és a 92 kilogrammos Tóth Bendegúzhoz hasonlóan kiesett, mivel az ő legyőzője sem jutott fináléba.

A szombat esti programban a 65 kilogrammos kategóriában szereplő Muszukajev Iszmail az azeri Ali Rahimzadével küzd meg a bronzéremért, vasárnap pedig már csak Kuramagomedov lesz érdekelt a magyarok közül.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!